rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság következő elnöke

euronews_icons_loading
Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság következő elnöke
Szerzői jogok  REUTERS/Vincent Kessler
Betűméret Aa Aa

Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság következő elnöke. A német politikus zöld fényt kapott az Európai Parlamenttől, és novemberben ő követi Jean-Claude Junckert. Ő lesz az első nő, aki ezt a pozíciót betölti.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke a következőket mondta az eredmény ismertetése után:

"Ez a bizalom, amit belém vetettek, az Európába vetett bizalomnak felel meg. Egy erős, egységes Európába vetett hit mellett álltak ki, kelettől nyugatig, déltől északig. Ez az Európa nem egymás ellen, hanem a jövőjéért kíván majd harcolni. Ez nangy felelősség, a munkám most kezdődik."

Ursula von der Leyen felfedezheti az első árnyékot is a táblázaton. Nagyon kis többséggel, 383 szavazattal választották meg, ez csak 9 szavazattal több a minimálisan szükséges szavazatszámnál. Három politikai családot, a kereszténydemokratákat, a szociáldemokratákat és a liberálisokat gyűjtötte össze. Azonban ez az arány az egyes csoportokon belüli olyan megosztottságra utal amelyeket le kell küzdenie.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.