Selyemút-rali: közel a befutó

Selyemút-rali: közel a befutó
Írta: Euronews

Az autósoknál szinte már győztest hirdettek.

Az utolsó előtti, 9. szakaszt teljesítette hétfőn a mezőny a Selyemút-ralin. A versenyzőkre a belső-mongóliai Alasan és Csiajükuan közötti 500 kilométer várt, benne egy 290 kilométeres speciális etappal.

A motorosok között az amerikai Andrew Short ért be elsőként, megszerezve első szakaszgyőzelmét. A tegnap öt perces büntetéssel sújtott Luciano Benavides az ötödik helyre jött fel összetettben, ám az elsőség itt továbbra is a brit Sam Sunderlandé, aki hétfőn negyedik lett.

Az autósoknál már a díjátadó is megvolt, hiszen a katari Nasszer al-Attija szinte behozhatatlan, 70 perces előnyre tett szert. A toyotás versenyzőt Janboriszov szervezőbizottsági elnök, illetve a kínai autó- és motorsport-szövetség elnöke várta a célban, amin ezúttal is elsőként haladt át.

Mathieu Serradori autója szikának ütközött, emiatt elvesztette az egyik kerekét, majd a sivatag közepén várt az autója kiemelésére. A francia számára ezzel befejeződött a Selyemút-rali.

Az összetettben Jerôme Pelichet helyet cserélt Han Vejjel, a kínai versenyző feljött a második helyre, de al-Attija elsőségére nem jelent veszélyt.

A kamionosoknál az orosz Anton Sibalov magabiztosan vezet, miután a hétfői szakaszt is megnyerte csapattársai, Andrej Karginov és Ajrat Mardejev előtt. Hármukat az összetettben a holland Van den Brink követi.

kapcsolódó cikkek