NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az Új Demokrácia feltámadása Görögországban

Az Új Demokrácia feltámadása Görögországban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Másfél hónapon belül harmadszor veszíthet a baloldali Sziriza a görög válság fő felelősének tekinthető konzervatív párttal szemben.

HIRDETÉS

Négy éve a görögök a süllyesztőbe küldték - a jelenleg Kiriakosz Micotakisz vezette - jobboldali Új Demokrácia párt irányította kormányt, mert megelégelték a megszorításokra épülő gazdaságpolitikáját.

Azonban, az azóta kormányzó baloldali Sziriza, és a kormányfő, Alekszisz Ciprasz iránt is elfogyott - főként a középosztály bizalma. Így a pártelnök, a július 7-i, előrehozott választásokra azzal kampányol, "végre külső kényszer nélkül valósíthatja meg saját programját; a munkahelyteremtést és az alacsonyabb adókat".

Ciprasz azután kezdeményezte a parlament feloszlatását, és az ősszel esedékes szavazás idő előtti megtartását, miután a kormányzó Sziriza súlyos vereséget szenvedett a május végi európai parlamenti választáson. Majd ez megismétlődött a június eleji önkormányzati választásokon; a görög válság egyik fő felelősének tekinthető Új Demokrácia a nagyvárosok többségét megszerezte.

- A görög társadalom úgy érzi, (a megszorítások időszaka után) itt az ideje visszaállni a normális helyzethez. Az érzések, valamint a társadalmi valóság megváltozott - véli a politikai elemző. Ebben az új kontextusban csökkent a harag, és a szélsőjobbos Arany Hajnal támogatottsága drámaian visszaesett. Ebben az új valóságban Görögországnak növekedési pályára kell visszaállnia, hogy újjáépítse a középosztályt. Ez magyarázza az Új Demokrácia "feltámadását", és sikerét az EP-, valamint a helyhatósági választásokon, valamint várható győzelmét az általános választásokon.

Az Euronews athéni tudósítója arról beszél, hogy a Sziriza a legutóbbi két pofon után - a közvélemény-kutatások szerint - számíthat a harmadikra is a hétvégén. A görögök véleménye nem változott néhány hét alatt. A jelenleg ellenzéki Új Demokrácia leginkább két kulcsfontosságú tényezőre összpontosít, ami befolyásolhatja abszolút többségét a következő törvényhozásban. Ez pedig a részvételi arány, illetve három olyan párt szereplése, akik a parlamenti küszöb elérésére hajtanak.

- A legfrissebb közvélemény-kutatások azt jelzik, két számjegyű a támogatottságbeli különbség a Sziriza és az Új Demokrácia között az utóbbi javára. Ugyanakkor döntő lehet, hogy a választók milyen mértékben fordulnak el a számukra csalódást okozó pártoktól, és mennyire bíznak az új politikai tömörülésekben - tartja egy másik politikai elemző.

Az Új Demokrácia és a Sziriza között - akár - három kis párt lehet a mérleg nyelve.

Mint például a korábbi pénzügyminiszter, Jannisz Varufakisz baloldali tömörülése, a MeRA25.

Micotakisz mindenesetre vonzó ajánlattal „kínálta meg” a görögöket: 60-ról 45 százalékra csökkenti a munkabért terhelő járulékokat, és 22-ről 9 százalékra a személyi jövedelemadót az alsó sávban. Valamint adómentesség 10 ezer eurós jövedelemhatárig.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Görögország: a választási vereség után lemond Alekszisz Ciprasz

Kiriákosz Micotákisz pártja nyerte a görög választásokat

Újra választanak hétvégén a görögök