rendkívüli hír

Uber: Afrikai terjeszkedés

Uber: Afrikai terjeszkedés
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Afrikában terjeszkedne az Uber. A mobiltelefonos közösségi személyszállító cég célpontja főként Nyugat-Afrika, ahol a népesség gyorsan nő, viszont kevés embernek van autója, és fejletlen a tömegközlekedési hálózat is.

Az Uber ezért toboroz és tanfolyamokat is szervez sofőröknek arról, hogyan használhatják pénzszerzésre az autójukat.

- Tárgyalásokat folytattunk a szenegáli Dakar vezetőivel, és ugyanez a helyzet az elefántcsontparti Abidjannal is. Ez részünkről logikus lépés, hiszen a nagyvárosokban komoly lehetőségek rejlenek – mondja az Uber egyik fő tisztségviselője, Brooks Entwistle.

Ennek jegyében Lagosban a vízi közlekedésben venne részt az Uber, amiről már szintén folytatott tárgyalásokat a húszmilliós nigériai nagyváros vezetőivel.

Az Ubert Európában kevésbé látják szívesen. Az amerikai székhelyű cég korábban például Madridban, Barcelonában vagy Budapesten is felfüggesztette működését, mert az Európai bíróság döntése szerint utazásszolgáltató társaságnak minősül, így meg kell felelnie a taxikra vonatkozó szabályozásoknak.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.