Életfogytiglan a sorozatgyilkos német ápolónak

Életfogytiglan a sorozatgyilkos német ápolónak
Írta: Euronews

Niels Högel öt éven át olyan szereket fecskendezett a betegek testébe, amelyek szívleállást idéztek elő, így ő újraélesztési tudományával tetszeleghetett kollégái előtt.

Életfogytiglanra ítélte az oldenburgi tartományi bíróság a német ápolót, aki csaknem száz beteget ölt meg.

Niels Högelt egyúttal egész életére eltiltották hivatása gyakorlásától. A 42 éves Högel 2000 és 2005 között idézett elő szívrohamot betegeinél az Alsó-Szászország tartománybeli oldenburgi és delmenhorsti kórházakban.

A tárgyalás hét hónapon át tartott.

"Boldogok vagyunk, hogy vége ennek az egésznek. Ez volt az utolsó dolog, amit még tehettünk az apánkért. Úgy érzem, mindent megtettem, hogy olyan büntetést szabjanak ki, amilyet ez a szörnyeteg megérdemel. Mindent az apánkért tettünk" - mondta Andrea Wenneker, az egyik áldozat lánya.

Christian Marbach, az áldozatok hozzátartozóinak szóvivője, akinek nagyapját ölte meg Högel 2003-ban, mérföldkőnek nevezte az ítéletet, és további jogi lépéseket sürgetett.

"A következő lépés, hogy pert indítsunk az oldenburgi és a delmenhorsti kórházak ellen. Remélem, arra az eredményre jutnak, hogy a két intézmény összejátszott. Megígértem a családomnak, hogy nemcsak a gyilkost juttatom rács mögé, hanem mindenkit, akinek köze volt az ügyhöz, akit felelősség terhel. Mindannyiunk számára létfontosságú, hogy az összes felelős, akik hagyta, hogy gyilkosságok sorozata történjen, bíróság elé kerüljön" - mondta.

Högel olyan szereket fecskendezett a betegek testébe, amelyek szívleállást idéztek elő, így ő újraélesztési tudományával tetszeleghetett kollégái előtt.

34 és 96 év közötti áldozatait véletlenszerűen választotta ki.

kapcsolódó cikkek