NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Vajdaságból jött a legtöbb levélszavazat az EP-választásra

Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédet mond
Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédet mond Szerzői jogok MTI/Molnár Edvárd
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kárpátalján viszont nagy volt a csend.

HIRDETÉS

A 24.hu írt róla, hogy a határon túli, szavazásra jogosult kettős állampolgárságú magyarok közül az EP-választásokon a Vajdaságban volt a legnagyobb a részvétel. Ez valahol logikus is, hiszen a Romániában és Szlovákiában élő kettős állampolgárok uniós állampolgárként inkább saját országuk listáira szavaztak, vagyis csak a szerbiai és ukrajnai, nem EU-tag országok szavazói élhettek azzal a lehetőséggel ,hogy magyar listára adják le voksukat.

Erre pedig a Semjén Zsolt által tavaly benyújtott és decemberben megszavazott törvény értelmében lehetőségük is volt - az idei EP-választáson már az európai uniós lakcímmel nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok is szavazhattak ugyanis a magyar pártlistákra.

Hetven százalékos emelkedést értek el

A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján 59 400-an regisztráltak a választási névjegyzékbe szerbiai címmel, és 40 253-an szavaztak. A Vajdasági Magyar Szövetség, a VMSZ elnöke, Pásztor István azonban még ennél is több szavazatról beszélt, szerinte mintegy 50 ezren szavaztak a 70 ezer, szavazati joggal rendelkező vajdasági magyar közül. A különbséget az adhatja, hogy nem mindenki adott meg szerbiai lakcímet a regisztrációkor, sokan csak e-mail címmel regisztráltak.

A VMSZ ezzel az eredménnyel a tavalyi országgyűlési választáshoz képest is javítani tudott részvételén: akkor csak 36 263 levélszavazat érkezett Szerbiából.

Az EP-választáson egyébként összesen 57 777 érvényes levélszavazat érkezett, és a határon túli magyar szavazatok több mint 95 százalékát a Fidesz-KDNP kapta.

Még mindig sok az érvénytelen szavazat

Továbbra is probléma ugyanakkor, hogy a határon túli levélszavazatok nagyjából 10 százaléka érvénytelen. A 24.hu szerint Orbán tavaly még a Kúriát is bírálta, amiért több ezer levélszavazatot érvénytelenített, miután azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára. A kormánypártok szerint a Kúria ezzel „elvett egy mandátumot” a Fidesztől.

Kárpátalján eközben nem volt kiugró, vagy akár csak említésre érdemes választási részvétel. Ukrajnában tiltott a kettős állampolgárság, ezért a Nemzeti Választási Iroda nem tünteti fel külön az ukrajnai értesítési címet megadó, választásra regisztrálók számát. A kettős állampolgárságot tiltó országokból 21 413-an regisztráltak a választási névjegyzékbe, ugyanakkor csak 242-en szavaztak. Igaz, sokan átjöttek szavazni Magyarországra, a határmenti településeken a választás napján nagy volt a forgalom.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ők képviselik majd Magyarországot az Európai Parlamentben

Az RMDSZ is bent van az Európai Parlamentben

Csütörtök délutánig regisztrálhatnak a határon túliak az EP-választásra