NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Diadalmas szélsőjobboldaliak, szociáldemokrata és néppárti győzelmek - eredménymutató országonként

Diadalmas szélsőjobboldaliak, szociáldemokrata és néppárti győzelmek - eredménymutató országonként
Szerzői jogok 
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ha nincs ideje az összes EP-választásról szóló cikket elolvasni, de szeretne minden tagállamról tudni legalább egy mondatot.

HIRDETÉS

Korábbi cikkünk frissítve a hétfő kora esti adatokkal.

AUSZTRIA

Az osztrák Néppárt a választások győztese, várhatóan 7 mandátumot szerez a 18 osztrákból 34,90 százalékos eredménnyel. A másodikok a szociáldemokraták 23,4 százalékkal. A harmadik helyre került a "botrány tépázta" Szabadságpárt 17,20 százalékkal. A zöldek a negyedik helyen 14 százalékkal. Ez még csak előzetes eredmény.

BELGIUM

A belga kormányból tavaly decemberben az ENSZ Migráció csomagja miatt távozó flamand nacionalista Új Flamand Szövetség nyerte a választásokat 13,47 százalékát kapták a voksoknak. a szélsőjobboldali Flamand Érdek a második 11,45 %-kal, a harmadik helyen a vallon Szocialista Párt 10,50 százalékkal. A negyedik a szintén flamand Open VLD (9,58%) . Belgium a beszélt nyelvek alapján 3 választási területre van osztva, a vallonok és a flamandok mellet a német közösségnek is van egy választókerülete. A 21 képviselőből 12-t a flamandok választanak, 8-at a vallonok és a német kisebbség tagjai 1-t. Ez még csak előzetes eredmény.

BULGÁRIA

Annak ellenére, hogy kötelező a voksolás az országban a részvételi arány csupán 30.83% volt, az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Ez azért is lehet, mert nem von maga után büntetést az, ha valaki nem szavaz.

A becslések szerint a kormányfő Bojko Borisszov pártja a GERB végez az élen 30,94 százalékkal. Az ellenzéki szocialisták a másodikok 24,24 %-kal, és a török MRF a harmadik 16,36 %-kal. Ez még előzetes végeredmény.

CIPRUS

A konzervatív DISY nyert a voksok 29,02 százalékát, de így is ugyanannyi képviselőt küld majd Brüsszelbe mint a második szélsőbaloldali párt (27,49%) , a szociáldemokrata frakcióba is két ciprusi képviselő kerül, csak két külön pártból. Ez már végeredmény.

CSEHORSZÁG

A kormányzó ANO nyert 21,18 százalékkal, képviselőinek száma a hivatalos eredmények szerint 4-ről 6-ra nő. A második a Polgári Demokrata konzervatív párt, melynek képviselői az Európai Konzervatívok és Reformerek frakcióban (ECR) )ülnek (14,54%) , amely szintén kettővel növelte EP-képviselői számát, 2-ről 4-re. A cseh Kalózpárt a harmadik, 3 mandátummal, a voksok 13,95 százalékával. Ez már végeredmény.

DÁNIA

A liberálisok nyerik a választást a becslések szerint 23,5 százalékkal. A másodikok a szociáldemokraták 21,5 százalékkal. A harmadik a Dán Szocialista Néppárt 13,20 százalékkal, a zöldek frakciójába delegálnak majd képviselőket. A dán néppárt a negyedik 10,70 százalékkal, a képviselőik az ECR frakcióban ülnek. A szocialista párt a negyedik 12,3 százalékkal, az ötödik a Det Radikale Venstre 10,10 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy az országból 5 képviselő kerül a liberális frakcióba, 3 szociáldemokratába , kettő az zöldbe. 1-1 pedig a szélsőbal az ECR és a néppárti képviselőcsoporthoz tartozik majd. Ez még előzetes eredmény.

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

A Brexit párt nyerte az EP-választást, az Europe Elects közölte végeredmény szerint voksok 31,6 %-át kapta. Az EP-választás idejére időzített politikai tömörülést az Nigel Farage vezeti, aki bevándorlásellenes UKIP nevű pártjával a legaktívabban kampányolt az EU elhagyása mellett. A brexit-népszavazás után azonban elhagyta a pártot, majd a London és Brüsszel közötti huzavona, a brexit elhúzódása után új pártot alapított, egészen egyértelmű üzenetet hangoztatva már magában a párt nevében is:

Másodikok lettek a brexitellenes Liberális Demokraták (20,3%). A harmadik Jeremy Corbyn vezette, ellenzéki Munkáspárt (14,1%), A Zöld Párt lett a negyedik 12,1 %-kal. A kormányzó toryk, csak az ötödikek lettek, 9,1 százalékos választási eredményük a párt 19 századbeli alapítása óta a legrosszabb eredmény. Az UKIP a voksok 3,3 százalékát kapta.

A Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) helyzete alaposan megerősödött: a párt a skót szavazatok 37,7 százalékát szerezte meg az öt évvel ezelőtti 29 százalék után, és három képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

HIRDETÉS

Ez már végeredmény.

ÉSZTORSZÁG

A liberális Reform Párt nyerte a választás a szavazatok 26,2 százalékával az előzetes eredmények alapján. A másodikok a szociáldemokraták 23,3 százalékkal. Az észt Centrum Párt a harmadik, a szélsőjobboldali Észtországi Konzervatív Néppárt a negyedik 12,7 százalékkal. Ez már végeredmény.

FINNORSZÁG

A konzervatív Nemzeti Koalíció (Kokoomus) nyert 20,8 százalékkal, 3 képviselőjük lesz az EPP frakciójában. A másodikok a zöldek 16 százalékkal, két EP-képviselővel a jövőben. A harmadikok a szociáldemokraták 14,6 százalékkal, szintén két képviselővel. A negyedik helyen a szélsőjobboldali Finnek Pártja 13,8 %-kal. Ez már végeredmény.

HIRDETÉS

A finn pártoknak és választóiknak igazán különleges volt a választási éjszaka, hiszen vasárnap este a férfi hokiválogatott megszerezte az ország harmadik aranyérmét a Szlovákiában rendezett vébén.

FRANCIAORSZÁG

Szorosan nyert Marine Le Pen szélsőjobboldali pártja a Nemzeti Tömörülés (23,31 %). At Emmanuel Macron francia elnök pártja által életre hívott Renaissance koalíciós listára a voksok 22,41 százaléka érkezett. A harmadikok a zöldek 13,47 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy bár megint sikerült Le Pennek nyernie, de picivel kisebb arányban mint 2014-ben. Ráadásul most az elnök pártja nem harmadik, hanem második helyen végzett. Ez már végeredmény.

GÖRÖGORSZÁG

Az ellenzékben lévő konzervatív Új Demokrácia Párt szerezte a legtöbb voksot (33,2 százalék) az előzetes eredmények szerint, ez 7 képviselőt jelent a néppártban az egyik pártnak, ami kezdeményezte a Fidesz kizárását pár hónappal az EP-választások előtt. A kormányzó szélsőbal Sziriza a szavazatok 23,8 százalékát a második. Alekszisz Ciprasz kormányfő bejelentette, hogy előrehozott választásokat tartanak, október helyett még a nyáron. Ez még nem végeredmény.

HIRDETÉS

HOLLANDIA

A Munkáspárt nyerte a választásokat a voksok 18,9 százalékával, 6 helyre számíthat, ami a duplája az öt évvel ezelőtti eredményüknek. A második a kormányzó Szabadságért és a Demokráciáért lett 14,6 százalékkal, 4 mandátumot szerezve. A harmadik a Kereszténydemokrata Tömörülés lett 12,1 százalékkal, szintén négy EP-képviselőt delegálhatnak. A zöldek a negyedikek az Demokrácia Fórumával (FvD) holtversenyben 10,9 százalékkal. A szélsőjobboldali FvD-hez hasonlóan 3 EP-képviselőjük lesz.

A korábban sokkal erősebbnek mért Geert Wilders-féle szélsőjobboldali Szabadság pártnak nem lesz egy EP-képviselője sem a 3,5 százalékos eredményével, miközben az 50 Plus nevű, a nyugdíjasok érdekeiért küzdő pártnak lesz 1. Ez még előzetes eredmény.

HORVÁTORSZÁG

A becslések szerint a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) 4 képviselőt küldhet az EPP frakciójába 22,72 %-os eredménnyel. A szociáldemokraták a másodikok 3 képviselővel, 18,71 százalékkal. A maradék 4 helyen kisebb, kevésbé ismert populista pártok osztoznak, ez egy-egy mandátumot jelent az ALDE-nak és az ECR-nek, és két - egyelőre - független képviselőt.

HIRDETÉS

A részvételi arány 29,57 százalékos volt, az eddigi három horvátországi EP-választás közül a legmagasabb, az EU-ban az ötödik legalacsonyabb. Ez még előzetes eredmény.

ÍRORSZÁG

Írországban nem pártlisták vannak, hanem egyéni jelöltek. A Fine Gael a kormányzó konzervatív párt a győztes 29 %-kal, négy képviselőt delegálnak az EPP-be. A második a Fianna Fáil, a Sinn Féinnel együtt a szélsőbaloldali frakcióba delegálnak 4 képviselőt az Unió a Nemzetek Európájáért csoport tagjaként. Emellett két zöld és egy liberális képviselőt szavaztak meg az írek. Ezek még csak becslések.

LENGYELORSZÁG

A kormányzó Jog és Igazságosság Párt nyert 45,38 százalékkal. Az ellenzéki koalíció a voksok 38,47 százalékát szerezte meg. Ez 23 képviselőt jelent az ECR frakcióban, 16-ot az EPP-ben és 5-öt szociáldemokratákéban. Ez már végeredmény.

HIRDETÉS

LETTORSZÁG

Az Új Egység nevű jobbközép párt nyert 26,24% százalékkal. Az oroszpárti szociáldemokraták a másodikok 17,45 százalékkal. Mindkét párt két mandátumot szerzett. Ugyanígy két képviselője lesz a harmadik jobboldali Nemzeti Szövetségnek, a voksok 16,4 százalékával. A részvételi arány javult (33 százalék, de így is az alacsonyabba közé tartozik az EU-ban. Ezek még csak előzetes eredmények.

LITVÁNIA

A jobbközép Haza Szövetsége - Litván Kereszténydemokraták az előzetes eredmények alapján 19,67 %-kal nyertek. a második a voksok 15,93 %-val a Litván Szociáldemokrata Párt lett. A Litván Földművesek és Zöldek Szövetsége a harmadik 12,6 %-kal.

LUXEMBURG

HIRDETÉS

Az élen a liberális Demokratikus Párt fej-fej mellett a Keresztényszociális Néppárttal 21,44% illetve 21,10%. Mindketten 2 képviselőt delegálhatnak az EP-be. A harmadik zöld párt (18,91%) és a negyedik szociáldemokraták pedig 1-1-et.

MAGYARORSZÁG (csaknem 100 százalékos feldolgozottságnál az eredmények)

Fidesz-KDNP 52,33% - 13 képviselői hely

Demokratikus Koalíció 16,19% - 4 képviselői hely

Momentum Mozgalom 9,89% - 2 képviselői hely

HIRDETÉS

MSZP-Párbeszéd 6,66% - 1 képviselői hely

Jobbik Magyarországért Mozgalom 6,41% - 1 képviselői hely

MÁLTA

A szociáldemokrata kormányzó párt az EP-választás legnagyobb győzelmét aratta: 54,29 százalékkal. Ez 4 helyet jelent az EP-ben.

A konzervatívok 37,9 százalékkal, két képviselővel a másodikok. Ez már végeredmény.

HIRDETÉS

NÉMETORSZÁG

A kormányzó CDU-CSU vesztett népszerűségéből, de megnyerte a választásokat 28,9 százalékkal, a másodikok a zöldek 20,5 százalékkal, a nagykoalíció másik résztvevői, a szociáldemokraták lecsúsztak a harmadik helyre (15,8%), a negyedik a szélsőjobboldali AfD 11 százalékkal. Németországban a részvételi arány 61,3 százalékos volt (öt éve 48,1 %). Ez már végeredmény

OLASZORSZÁG

A Matteo Salvini vezette Liga az első 34,33 százalékkal az előzetes eredmények szerint, a második talán kicsit meglepetésre nem a másik kormánypárt, hanem a balközép Demokrata Párt (22,69 %), és a harmadik az Öt Csillag Mozgalom (17,07%).

PORTUGÁLIA

HIRDETÉS

A szocialista párt nyerhet az előzetes eredmények szerint (33,38 %). A szociáldemokrata párt a második 21,94 százalékkal.

ROMÁNIA

A kormányzó szociáldemokraták vesztettek (23,39%) az EU-párti Nemzeti Liberális Párttal szemben (26,79 százalékkal) az előzetes eredmények alapján. A kormányzó párt több mint 10 százalékkal rosszabbul szerepelt, mint 5 évvel ezelőtt. Bejutott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 5,45 százalékkal, egy képviselőt küldhetnek Brüsszelbe. Ez még előzetes eredmény.

SPANYOLORSZÁG

Az április végi spanyol választások győztese, a kormányzó szocialisták vezetnek 32,8 százalékkal. A második a néppárt 20,1 %-kal. A harmadik a liberális Ciudadanos (12,1%). . Az ötödik szélsőjobboldali VOX, melynek történetében először lesz EP-képviselője (6,2%). Az eredmények nem sokkal térnek el az április végi spanyol parlamenti választásoktól. A katalán szeparatista Puigdemont (száműzetésben) és Junqueras (börtönben) is mandátumot szerzett. Ez még csak előzetes eredmény.

HIRDETÉS

SVÉDORSZÁG

A kormányzó szociáldemokraták 23,6 százalékkal vezetnek az előzetes eredmények szerint. A koalíciós partnerük, a zöldek a negyedikek 11,4 százalékkal. A második a Moderált Párt 16,8 százalékkal és a harmadik helyen a Svéd Demokraták 15,4 százalékos eredménnyel-

SZLOVÁKIA

A frissen megválasztott elnök Zuzana Caputova pártja a Progresszív Szlovákia és a SPOLU - občianska demokracia (EGYÜTT - polgári demokrácia) koalíciója nyert 20,10 százalékkal a szociáldemokrata SMER (15,7 %) előtt. A szlovákiak magyar Most-Híd és a Magyar Közösség Pártja sem szerzett mandátumot. Ez végeredmény.

SZLOVÉNIA

HIRDETÉS

A Szlovén Demokrata Párt (SDS) és Fidesszel rendkívül jó kapcsolatot ápoló jobboldali Szlovén Néppárt (SLS) közös listája kapta a legtöbb szavazatot (26,43%) az előzetes eredmények szerint. A szociáldemokraták a második helyen 18,65 százalékkal. Marjan Sarec kormányfő listájának (LMS) 15,58 százalékos eredménye a harmadik helyre volt elég.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szűk fölénnyel nyert a munkáspárti Gething a walesi választásokon

Újra tüntettek Belgrádban a választási eredmények miatt

Készen áll a kormányzásra a thaiföldi választások győztese