NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ismét a légierő gépét vette igénybe Orbán Viktor washingtoni útjához

A miniszterelnök által amerikai útjához is használt gép
A miniszterelnök által amerikai útjához is használt gép
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A miniszterelnök régebben menetrend szerinti járatokkal repült, de idén erre még enm került sor.

HIRDETÉS

Washingtoni látogatására is a magyar légierő gépével utazott Orbán Viktor miniszterelnök. Korábban ugyanezt a gépet használta izraeli útjánál, de Erdélybe, Lengyelországba és Kazahsztánba is ezekkel utazott. Bár korábban rendszeresen használt a kormányfői delegáció menetrend szerinti járatokat, idén eddig erre még nem került sor, írja a 444.hu.

Mint korábban megírtuk, 2018 februárjában két Airbus A319-es érkezett a kecskeméti katonai repülőtérre, majd nyáron kiegészült a flotta az első Dassault Falcon 7X-szel, végül decemberben megérkezett a második is. Ezt a típust alapvetően az üzleti életben, business jetként használják, azonban a honvédség szerint Magyarországon katonai gép lesz belőle.

Miután az RTL rákérdezett, hogy a katonai célra vett Airbusokat miért használja Orbán Viktor miniszterelnök is, Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta, ez is honvédségi feladat. Szerinte 2005-ben öt minisztérium hozott egy együttes utasítást, ami meghatározza, hogy a védett személyeket légi úton a magyar honvédség köteles szállítani.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke korábban Orbán Viktor izraeli útjánál azt mondta, hogy a kormány a honvédségtől kölcsönkérte az egyik Airbust. Havasi akkor a költségekkel magyarázta, hogy „inkább a Honvédségnek, és nem egy külföldi légitársaságnak fizetünk".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

"Kemény, de tiszteletreméltó embernek" nevezte Trump Orbánt

Egy harmadik Airbust és további repülőket vesz a honvédség

Újabb repülőgépet vett a Magyar Honvédség