NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

BL: A liverpooli „Nagy átverés”

BL: A liverpooli „Nagy átverés”
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Alexander-Arnold szöglete a Barcelona ellen máris futballklasszikus. Az angol játékos vásott sportcsibészekhez csatlakozott.

HIRDETÉS

Már a száraz tény önmagában is szenzáció, hogy a Liverpool háromgólos hátrányból kiverte a Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligájából, az angol klub sikerét pedig még hihetetlenebbé teszi, hogy az elődöntő visszavágóján hogyan tette ezt.

Jürgen Klopp a Liverpool német edzője azt mondta, szemtelenség is kellett a sikerhez, amit Ernesto Valverde, a Barcelona szakvezetője vagányságnak nevezett.

Szemtelen? Vagány? Pofátlan? Mindegy!

Valóban nem könnyű a legmegfelelőbb jelzőt megtalálni arra, amit Trent Alexander-Arnold csinált a negyedik gól előtt. A mérkőzés összefoglalóját visszanézve úgy tűnhet, hogy a liverpooli jobbhátvéd eleve szögletet akart kiharcolni, hogy aztán „eladhassa” a Barca teljes csapatából bohócot csináló figurát.

Nem így történt, Alexander-Arnold a mérkőzés után elmondta, hogy ösztönösen cselekedett, a gól azonban – illetve az, ahogyan a 20 éves védő elvégezte a szögletet – így is zseniális.

A New York-i figura

Persze, nem Alexander-Arnold a műfaj első forradalmi újítója, igencsak ötletesen végezte el a sarokrúgást például a New York Red Bulls is, egy 2015-ös MLS-mérkőzésen a Chicago Fire ellen.

Alexander-Arnoldhoz hasonlóan Lloyd Sam is úgy tett, mintha másra hagyná a szöglet elvégzését, csak a New York játékosa picit hozzá is ért a labdához, amivel – az előbb a szöglet beíveléséhez való készülődést színlelő – Sacha Kljestan megindult a kapu felé, majd gólpasszt adott Ronald Zubarnak.

Az ötlet nem volt új. Hasonló furfangra készült Arjen Robben is, a 2010-es világbajnokságon Brazília ellen, a holland játékos megoldása azonban nem az ellenfelet lepte meg, hanem saját csapattársait.

Torinói trükk

Avatott futballszurkoló azt hiheti, hogy már mindent látott, a Torino játékosai azonban nemrégiben demonstrálták, hogy lehet még újat mutatni a szabadrúgás-variációk terén is.

A Milan elleni olasz bajnokin Andrea Belotti lehajolt, mintha csak meg akarná igazítani a labdát, amelyet Alejandro Berenguer a lábai között legurított Cristian Ansaldinak. A lövésből ugyan nem lett gól, de ezt a jelenetet – talán még a vesztes Milan szurkolóinak is – érdemes megjegyezni.

A kapusok rémei

Ha egy teljes csapatot nehéz is egyszerre becsapni, akadnak azért nagy zsiványok más sportágakban is. Kézilabdában többnyire a kapusokat ültetik fel, amihez a hétméteresek nyújtanak kiváló lehetőséget.

A norvég Håvard Tvedten 2012-ben egy Egyiptom elleni találkozón a labdát flegmán, a háta mögül ellőve küldte a kapuba, a korábbi francia válogatott Grégory Anquetil pedig – két éve egy gálamérkőzésen – a kapunak háttal állva lőtt gólt büntetőből.

Alsó szerva

Teniszben mostanában Nick Kyrgiost övezi közutálat, pedig az alulról indított, a labda magasra dobása nélküli adogatást nem is ő találta fel.

1989-ben az akkor 17 éves Michael Chang többek közt ezzel kergette őrületbe és győzte le a világelső Ivan Lendlt a Roland Garroson. (Chang végül megnyerte a tornát, aztán Grand Slam-versenyen soha többé nem diadalmaskodott).

„Alsó” szervájával Kyrgios szintén a sportág egyik legendás alakját, Rafael Nadalt akasztotta ki idén Acapulcóban, még ha az ausztrál játékos módszere nem is járt akkora sikerrel, mint a szerb Dusan Lajovics ellen a miami Mastersen.

Vigyázat! Szöglet!

A csínytevő sportolók sora még nyilván hosszan folytatható, de vissza Alexander-Arnoldhoz: az angol válogatott védőnek korábban a szabadrúgásai voltak veszélyesek, mostantól viszont az ellenfelek már akkor is kezdhetnek aggódni, ha ártatlan képpel tesz-vesz a szögletzászló körül.

Alexander Arnold
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egekben a madridi szállásárak

Ma este 4 gól kell a Liverpoolnak a BL-döntőhöz

Egyelőre sehol nem lesz kék lap a fociban