rendkívüli hír

rendkívüli hír

May menesztette védelmi miniszterét

May menesztette  védelmi miniszterét
Szerzői jogok
REUTERS/Darrin Zammit Lupi/File Photo
Betűméret Aa Aa

Újabb tisztáldozat nehezíti a brit kormányfő dolgát a brexitért és saját pozíciójáért folytatott ádáz küzdelmében. Kénytelen volt meneszteni védelmi miniszterét azután, hogy több minden is kiszivárgott a nemzetbiztonsági vezérkar egyik üléséről.

Habár Gavin Williamson visszautasítja a feltételezést, hogy része lett volna ebben, Theresa Maynek engednie kellett, és eltávolítania egyik fontos támogatóját. Neki írt levelében arra hivatkozik a kormányfő, hogy a vizsgálat meggyőző bizonyítékot szolgáltat érintettségére, illetve Williamson szemére veti azt is, hogy nem működött együtt kellőképpen a nyomozókkal.

A kérdéses ügy a vitatott szerepű kínai telekom óriás, a Huawei nagy-britanniai szerepvállalásával függ össze. Konkrétan azzal, hogy részt vehet-e az ottani 5G hálózat kiépítésében.

A menesztett védelmi miniszter kijelentette, hogy nem hajlandó csöndben távozni. Ezért is nem mondott le, habár Theresa May felkérte őt erre, hiszen azzal azt sugallná, hogy bűnös. A kormányfőnek írt válaszlevelében megjegyzi azt is, mennyire sajnálja, hogy Theresa May nem bízik saját kormányában. Ő mindenesetre biztosan állítja, hogy egy megismételt, szabályos eljárás igazolná ártatlanságát.

Ez a botrány ismételt próbája a brit kormányfő teherbírásának, miután kiállt egy vérre menő bizottsági meghallgatást, és szembenézett egy mára várható önkormányzati választási vereséggel.