rendkívüli hír

rendkívüli hír

Macron: "Többet kell dolgozniuk a franciáknak"

Macron: "Többet kell dolgozniuk a franciáknak"
Szerzői jogok
Christophe Petit Tesson/Pool via REUTERS
Betűméret Aa Aa

Jogosnak nevezte a sárgamellényes mozgalom kezdeti követeléseit Emmanuel Macron francia elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az esemény a nagy nemzeti vitasorozat következtetéseiről szólt. Macron szerint a decentralizációt és a jobb megélhetést illetően van főleg igazuk a sárgamellényeseknek, akik már ötödik hónapja tüntetnek a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen.

"Mindenkinek visszaadni a fejlődés reményét, mindenkitől a legjobbat kérni, ez az útja annak, hogy újrafelfedezzük együtt azt, mit jelent francián ak lenni, ez a képesség, hogy mindent állandóan megbeszéljünk."

A francia államfő szerint a két évvel ezelőtti megválasztása óta megkezdett reformoknak folytatódniuk kell, mert azok "alapvetően megfelelnek a franciák elvárásainak". Szerinte az elmúlt két évben megkezdett irányvonalak igazságosak, még ha nem is elég gyorsak, radikálisak és humánusak" - tette hozzá.

Macron a középosztálynak "jelentős" személyi jövedelemadó-csökkentést ígért, valamint a több száz vállalati adókedvezmény eltörlését. A 2 ezer euró alatti nyugdíjaknak pedig 2020. január 1-től az inflációnak megfelelő emelését ígérte, de megerősítette, hogy nem kívánja visszavezetni a vagyonadót, amely szintén a sárgamellényesek egyik fő követelése.

"Nem akarok adóemelést, azoknak akarom jelentősen csökkenteni az adóját, akik dolgoznak."

A köztársasági elnök szerint az is gátolja a fejlődést, hogy a franciák kevesebbet dolgoznak, mint a szomszédos országok állampolgárai:

"Aztán többet kell dolgoznunk - ez lényeges, mert Franciaország sokkal kevesebbet dolgozik, mint a szomszédai. Később lépünk be a munkaerőpiacra, korábban vonulunk nyugdíjba, és kevesebbet dolgozunk év közben. Ezért valódi vitát kell erről folytatnunk, hogy valódi opciókat tudjunk felsorakoztatni az előrehaladásért, ez elengedhetetlen."

Emmanuel Macron eredetileg április 15-én egy tévébeszédben kívánta megtenni a bejelentéseket, de a Notre-Dame tűzvésze miatt azt kénytelen volt lemondani.