NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bizonyítékok hiányában szabadult a Barcelona volt elnöke

Bizonyítékok hiányában szabadult a Barcelona volt elnöke
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Sandro Rosell 22 hónapot töltött előzetesben, most felmentették.

HIRDETÉS

Felmentették az adócsalás és pénzmosás vádja alól Sandro Rosellt, a Barcelona volt elnökét.

A spanyol bíróság indoklása szerint nem volt elég bizonyíték az 55 éves sportvezető ellen, akit így öt társával - közte a feleségével, valamint ügyvédjével - együtt felmentettek.

A vád szerint Rosell összejátszott a Brazil Labdarúgó Szövetség korábbi elnökével, Ricardo Teixeirával. A dél-amerikai válogatott 24 mérkőzésének közvetítési jogdíjából és egy reklámszerződésből 20 millió eurót "csippentettek le".

Rosell 2010-től 2014 januárjáig volt az FC Barcelona elnöke. Azután mondott le, hogy kiderült, a bevallottnál sokkal többe került Neymar 2013-as leigazolása.

Az üzletember közel 22 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Gazdasági bűncselekmény miatt Spanyolországban korábban senkinek nem kellett még ilyen hosszú időt börtönben töltenie. A volt sportvezető szeretett volna szabadlábon védekezni, de az erre irányuló kérelmét 13 alkalommal utasították el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Börtönbüntetés is várhat az FC Barcelona elnökére

Jönnek a csoportmeccsek, kedden kezdődik a Bajnokok Ligája

Újjáéledt az Európai Szuperliga ötlete – 80 csapattal