Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Moszkva örül Porosenko vereségének

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
euronews_icons_loading
Moszkva örül Porosenko vereségének
Szerzői jogok  Reuters

Moszkva szerint még korai volna gratulálni az ukrajnai elnökválasztás győztesének. Ezt az orosz elnök szóvivője közölte, hozzátéve, hogy számukra ez a választás amúgy egészében kérdéses, de a Kreml természetesen tiszteletben tartja az ukránok döntését.

Az orosz törvényhozás felsőházának külügyi bizottságát vezető Konsztantyin Koszacsov azt magyarázza, hogy számára nem Zelenszkij győzelme, hanem Porosenko súlyos veresége a kérdés. Az ő 25 százalékos eredménye minden szempontból minősíti az elmúlt 5 évet, amely az oroszellenességre épített programjának a végrehajtásával telt, miközben valódi eredményeket nem tudott fölmutatni az Oroszországgal vívott úgynevezett háborút illetően - mondta.

A múlt év novemberében foglyul ejtett, majd bíróság elé állított ukrán matrózok szabadon engedéséről csak azután eshet szó, hogy a bíróság meghozta ítéletét az ügyükben. Ezt egyértelművé tette Vlagyimir Putyin szóvivője hétfőn.

Az oroszokat megosztja az ukrajnai elnökválasztás kimenetele.

Egy fiatalembernek tetszik, hogy Zelenszkij győzött, mert szerinte fontos, hogy a hatalomban időről időre változzon a szereposztás, és persze az állami intézmények politikusai is cserélődjenek.

A 2014-es kijevi tüntetéssorozat ellen szerveződött mozgalom egyik vezetője, az író Nyikolaj Sztarikov szerint nincs szó valódi változásról, csak a díszlet lesz más. Akit öt éve milliók imádtak, most milliók gyűlölnek, és akit most milliók imádnak, öt év múlva milliók fognak gyűlölni.

Az orosz sajtó mindenesetre címlapon hozza a kijevi fejleményeket azzal, hogy a váltás korszakhatárt jelez.

Az Euronews tudósítója, Galina Polonszkaja a napilapok főcímeit idézi mondván, hogy kivétel nélkül mind legfontosabb hírei között szerepelteti az ukrajnai elnökválasztás eredményét. Sok közülük azt idézi, amit Zelenszkij a volt szovjet tagköztársaságoknak üzent, vagyis, hogy tanuljanak Ukrajna példájából, lássák, hogy megőrizhetik függetlenségüket. Számos orosz politikus véli úgy, hogy Zelenszkij győzelme egyet jelent: Petro Porosenko oroszellenes politikájának egyértelmű kudarcát.