NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hirtelen kiszállt az Európai Bizottság az Elios-hoz

Hirtelen kiszállt az Európai Bizottság az Elios-hoz
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A rajtaütésszerű ellenőrzésre márciusban került sor, számos adathordozót foglaltak le vizsgálatra.

HIRDETÉS

Tiltott kartellezés gyanújával vonultak be öt magyarországi céghez a brüsszeli ellenőrök márciusban, a korábban Tiborcz Istvánhoz tartozó Elios volt az egyik. Az ellenőrzés egy hosszabb ideje tartó vizsgálat része, amely azt igyekszik kideríteni, hogy a társaság összejátszott-e olyan vállalatokkal a korábban elnyert közbeszerzései során, amelyekkel a piaci szabályok szerint versenyeznie kellett volna, írja az index.

Mint írják, forrásaik szerint a bizottság versenypolitikai főigazgatóságának az ellenőrei összehangolt akciót hajtottak végre, ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban szálltak ki, és lefoglalták az elektronikus eszközöket, adathordozókat. Olyan nyomok után kutattak, amelyek arra utalnak, hogy ezek a társaságok összejátszottak a piac egymás közötti felosztásáról.

Korábban írtunk már arról, hogy a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. ügyeiben az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is nyomozott uniós pénzek jogtalan elköltése és korrupció miatt, a mostani nyomozás azonban ettől teljesen különálló: az Európai Bizottság azt gyanítja, hogy jogot sértettek azok a cégek, amelyek az elmúlt tíz évben az Elios Zrt.-vel közösen nyertek közbeszerzéseket. Ha bebizonyosodik, hogy tiltott módon megegyeztek egymással a piac felosztásáról, vagy mesterségesen árazták a termékeiket, szolgáltatásaikat, és ezzel torzították a piaci versenyt, akkor jelentős büntetésekre számíthatnak.

Jávor Benedek EP-képviselő, aki korábban is aktívan követte az Elios-ügy alakulását, a facebookon közzétett posztjában azt írja, ezek szerint jó irányba indult el, amikor ő is kartellgyanú miatt kezdett nyomozni képviselői eszközeivel.

Az Euronews megkereste az Európai Bizottságot az ügyben, de kérdéseinkre csak annyit válaszoltak: nem kívánják kommentálni az ügyet. Az index szerint az EU ellenőrző testületének az a bevett gyakorlata ilyen esetben, hogy addig nem tesznek közzé semmilyen kommentárt, amíg valamelyik érintett vállalat nem nyilatkozik. Ezután viszont megkeresésre általában elismerik a vizsgálat tényét, de részleteket ekkor sem közölnek. A versenyjogi vizsgálat nincsen határidőhöz kötve, akármeddig eltarthat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az OLAF is reagált az Eliost érintő nyomozás beszüntetésére

Uniós kifizetéseket bukhat Magyarország az Elios-nyomozás lezárása miatt

Talgo-felvásárlás: visszaütött a magyar kormány kétes hírneve