Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Vízhiány és áramkorlátozás Venezuelában

Vízhiány és áramkorlátozás Venezuelában
Szerzői jogok 
Írta: Kiss Gábor
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Maduro elnök szabotázzsal vádolja ellenfeleit.

Már nemcsak a sorozatos áramszünet, hanem a vízhiány is egyre nagyobb gondot okoz Venezuelában. A fővárosban, Caracasban tömegesen állnak sorban az emberek vödrökkel és ballonokkal, hogy a kutakból vízhez jussanak, annak ellenére is, hogy az fertőző lehet.

„Azért vagyok itt, mert nincs víz a lakásomban. Ez az egyetlen módja, hogy hozzájussak. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem jön víz a csapból” - mondta egy caracasi férfi.

5 liter víz nagyjából két dollárnak megfelelő összegbe kerül a boltban, miközben a minimálbér 6 dollár Venezuelában.

Az olajban gazdag dél-amerikai ország történetének legsúlyosabb gazdasági válságát éli. Nicolás Maduro elnök a szolgáltatások szabotálásával vádolja ellenfeleit, és amerikai beavatkozást is emlegetett.

Az államfő vasárnap az áramszolgáltatás harmincnapos korlátozását jelentette be. Maduro az állami televízióban úgy fogalmazott, hogy "egyensúlyba hozzák az áramtermelést és -elosztást a fogyasztással".

A magát Venezuela ideiglenes elnökének tekintő Juan Guaidó ellenzéki vezető szerint nem összeesküvés, hanem pénzhiány és hanyag karbantartás okozza az áramkimaradásokat.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Trump nem javított, hanem inkább rontott az infláción az amerikaiak többsége szerint

Washington elismerte, hogy második csapást is mért a venezuelai droghajóra

Trump ultimátumot adott és szabad elvonulást ígért Maduro venezuelai diktátornak