Thaiföldön mindkét oldal kormányt alakítana

Thaiföldön mindkét oldal kormányt alakítana
Szerzői jogok  Reuters
Írta: Euronews

A katonai rezsim támogatta párt és az ellenzék is bejelentette, készen áll a kormányalakításra Thaiföldön.

A katonai rezsim támogatta párt és az ellenzék is bejelentette, készen áll a kormányalakításra Thaiföldön. Az országban az öt évvel ezelőtti katonai puccs után most tartottak először demokratikus választásokat és bár a végeredmény még nem ismert, a szembenálló felek mindegyike úgy véli, elegendő szavazatot szerzett ahhoz, hogy a jövőben ő vezesse az országot.

„A Falang Pracsarat kapta a legtöbb voksot a választáson. Ezért megkezdjük a kormányalakítási tárgyalásokat a parlamentbe jutott, a politikánkkal egyetértő szervezetekkel" - jelentette ki Uttama Szavanayana pártelnök.

Kormányalakításra készül az ellenzéki Pheu Thai is, amely az előzetes eredmények szerint 138 helyet szerzett a Falang Pracsarat 96 mandátumával szemben a parlamentben.

„A szavazatok összeszámlálása után azt látjuk, hogy több mint 200 olyan képviselő van, aki előzetesen már közölte, nem akarja a katonai diktatúra folytatását. Úgy vélem, az emberek változást akarnak, a demokrácia irányába indulnának el" - mondta az ellenzéki párt részéről Pokin Polakul.

A választáson több mint 100 párt jelöltjei indultak az 500 alsóházi képviselői helyért. Ezzel szemben a szenátus összes tagját a katonai vezetés jelöli ki, a két ház együtt dönt a miniszterelnök személyéről.

kapcsolódó cikkek