NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az uniós szerzői jogi reform ellen tüntettek Németországban

Az uniós szerzői jogi reform ellen tüntettek Németországban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A tiltakozók szerint a tervezett szerzői jogi változtatások korlátozzák az önkifejezés szabadságát, hiszen a tartalommegosztó szolgáltatóknak feltöltési szűrést kell majd alkalmazniuk.

HIRDETÉS

Az uniós szerzői jogi reform ellen tüntettek több tízezren Németország nagyvárosaiban. Szerintük a tervezett szerzői jogi változtatások, amelyekről kedden szavaz az Európai Parlament, korlátozzák az önkifejezés szabadságát, hiszen a tartalommegosztó szolgáltatóknak feltöltési szűrést kell majd alkalmazniuk.

Egyikük azt mondta, muszáj, hogy legyen más megoldás, az rendben van, hogy a szerzői jogokat védeni kell, de kell, hogy legyen más mód erre.

Egy másik tiltakozó pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a feltöltési szűrő még nincs készen, és inkább hozzáértő szakemberekre kéne bízni, mert így, ebben a formában egészen biztosan nem fog működni."

Cenzúrától tartanak, mondván, az automatikus szűrő az idézeteket és a paródiákat is kiszűri majd, holott azok megosztása nem jogsértő.

Berlinben a reform mellett is tüntettek - javarészt alkotók.

Matthias Hornschuh zeneszerző szerint a direktíva bizotsítaná a fizetéshez, a megnevezéshez és az információhoz való jogot, ami neki, alkotó embernek egyértelműen jó hír"

Németországban különösen nagy az ellenállás az új uniós szerzői jogi szabályokkal szemben. Az uniós jogalkotók szerint viszont muszáj korszerűsíteni a jelenlegi szerzői jogi szabályokat, melyek per pillanat nem nyújtanak kellő védelmet az alkotók jogainak internetes megsértésével szemben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra százezrek tüntettek a demokrácia mellett Németországban

Ismét százezrek tüntettek a német szélsőjobb ellen

Az antiszemitizmus ellen demonstráltak