Akár fél évig is eltarthat az etióp gép áldozatainak azonosítása

Akár fél évig is eltarthat az etióp gép áldozatainak azonosítása
Írta: Euronews

Párizsban elemzik a lezuhant Boeing feketedobozának adatait.

Az etióp légitársaság vasárnapi gyászszertartásán emlékeztek a múltheti légikatasztrófa 157 halálos áldozatára.

Az addisz-abebai Szentháromság Katedrálisban egy-egy kiló, a becsapódás helyszínéről származó földet temettek el.

Közben már Párizsban elemzik a Boeing 737 MAX megtalált feketedobozát. A pilóta a felszállás után nem sokkal "pánikszerű hangon" jelezte a légiirányítóknak, hogy nem tudja kontrollálni a gépet, és kérte, hogy azonnal visszafordulhasson. Az engedélyt megkapta, de a gép néhány perc múlva lezuhant.

Az etióp közlekedési miniszter elmondta, "az áldozatok azonosítása akár fél évig is eltarthat. Már elkezdték a DNS-mintavételeket a hozzátartozóktól. A külföldi állampolgárok rokonaival az etióp légitársaság közreműködésével veszik fel a kapcsolatot, hogy tőlük is megtörténhessen a mintavétel."

A Boeing 737 MAX gépei öt hónap alatt két halálos balesetet szenvedtek. Októberben 189-en haltak meg Indonéziában.

Az ezzel a típussal repülő pilóták már hónapok óta panaszkodtak a gép szoftverére, különösen a robotpilóta funkcióra.

A hiba kijavításáig számos országban, így az Európai Unió, és az Egyesült Államok légterében sem repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok.

kapcsolódó cikkek