Újrakezdődnek az észak-koreai atomkísérletek?

Újrakezdődnek az észak-koreai atomkísérletek?
Szerzői jogok  عکس از رویترز
Írta: Euronews

Műholdas felvételek a feltételezett készülődésről.

Műholdas felvételek alapján arra lehet következtetni, hogy Észak-Korea a közeljövőben ismét nukleáris rakétakísérletekre készül – adták hírül különféle médiumok.

Dél-koreai hírügynökségi források már pár nappal ezelőtt azt állították, hogy Észak-Korea elkezdte újjáépíteni a tavalyi Trump-Kim csúcs után részben leszerelt rakétateszt-telepét.

Az amerikai elnök, Donald Trump és az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un pár napja Hanoiban tárgyalt az ázsiai ország nukleáris programjáról, megegyezésre azonban nem jutottak.

Trump pénteken úgy nyilatkozott, csalódott lenne, ha Észak-Korea újrakezdené a rakétakísérleteket.

A Vietnamból kedden hazatért Kim Dzsongunt népe euforikus rajongással fogadta, így az a zászlós-dobos női különítmény is, amely Phenjan stratégiai pontjain minden munkanapon látványos koreográfiát mutat be.

- Azzal a vággyal csináljuk ezt a koreográfiát, hogy örömet szerezzünk a Kedves Vezetőnek, aki hazatért. Nem vagyunk fáradtak, nagy büszkeséggel úgy gondoljuk, hogy ez az, amit tennünk kell – mondja a csoport egyik tagja.

A főbb közlekedési csomópontokon fellépő hölgyek produkciójának további célja, hogy helytállásra, nagyobb erőkifejtésre buzdítsák a gyárakban, üzemekben dolgozó munkásokat.

kapcsolódó cikkek