Több ezres tömeg követelte az albán kormány távozását

Több ezres tömeg követelte az albán kormány távozását
Írta: Euronews

Az ellenzéki Albán Demokrata Párt vezetője, Lulzim Basha szerint előrehozott választásokkal kell elmozdítani a jelenlegi vezetést a hatalomról.

Több ezren követelték a kormány lemondását Albániában a tiranai parlament előtt. A demonstrálók szerint a vezetés mélyen korrupt, és a szervezett bűnözéssel is kapcsolatba hozható. Tiltakozásul több ellenzéki képviselő lemondott mandátumáról. A parlament ülése félbeszakadt.

Az Albán Demokrata Párt vezetője, Lulzim Basha azt mondta, folytatni fogják egészen addig, amíg a demokrácia és a pluralizmus nem győzedelmeskedik, az a fajta szellemiség, ami évtizedekig egységbe kovácsolta az országot. "Addig harcolunk, amíg a kormány nem távozik" - tette hozzá.

A politikus azt követeli, hogy előrehozott választásokkal mozdítsák el a jelenlegi kormányt.

Ahogy Ernest Bunguri, az Euronews tudósítója fogalmazott, a kormány válasza pillanatnyilag annyi, hogy abszolút többségben vannak, és a választók döntötték el, hogy ők vezessék az országot. "A vezetés szerint a mostani tiltakozásokat szítók célja, hogy hatalomra segítsék magukat. Vagyis semmilyen jelét nem adják annak, hogy egyáltalán reagálni akarnának az ellenzék felvetéseire" - tette hozzá a riporter.

Az ellenzéki párt tavaly fél éven át bojkottálta a törvényhozás munkáját. Amikor pedig visszatértek az ülésterembe, egy képviselő tojással dobálta meg a kormányfőt.

kapcsolódó cikkek