Barcelona kikéri magának a madridi pert

Barcelona kikéri magának a madridi pert
Írta: Euronews

Ezrek tiltakoztak kedden este Barcelonában, amiért perbe fogták függetlenség párti politikusaikat. Az autonóm terület lakosságának nagy része szerint törvénytelen eljárás zajlik, igenis jogukban állt szavazni jogállásukról másfél évvel ezelőtt.

Barcelonában igazságtalannak és jogtalannak is tartják sokan, hogy Madrid perbe fogta a függetlenség párti katalán politikusokat. A másfél évvel ezelőtti függetlenségi referendumot a spanyol kormány jóval előtte illegálisnak minősítette, gyakorlatilag megtiltotta, mégis megtartották.

Lena Sellés professzor még tovább megy mondván, hogy ennek a pernek a kimeneteléről már akkor döntöttek, amikor a Néppárt vezette, vagyis az előző, spanyol kormány belement abba, hogy a bírák elkezdjék ezt a cirkuszt.

A professzor tagja a legnagyobb múltú függetlenség párti szervezetnek, a Katalán Nemzetgyűlésnek. Tiltakozó demonstrációt hirdettek, és támogatást várnak Európától is, mert úgy gondolják, hogy mindaz, ami 2017 -ben a katalán függetlenség ügyében történt, erőszak nélkül, békésen zajlott. Szerinte a 21. századi Európában tiszteletben kell tartani az emberek akaratát. Kell, hogy legyen alkalmuk szavazni, akárcsak a skótoknak, eléggé megdöbbentőnek tartja, hogy ezért neki harcolnia kell.

Barcelona központjában ezrek gyűltek össze kedden este, és várnak sokakat szombatra is, hogy tiltakozzanak, amiért bíróság elé állították vezető politikusaikat.

Az Euronews tudósítója, Cristina Giner arra emlékeztet, hogy jelentős politikai feszültségben telik ez a hét a spanyolok számára. Egy napon kezdődött a katalán politikusok pere és a költségvetés parlamenti vitája. Márpedig Sánchez kormányának szüksége lesz a katalán pártok támogatására ahhoz, hogy elfogadtassa a büdzsét. Egyelőre valószínűbb, hogy ez nem fog menni, és Sáncheznek előrehozott választásokról kell döntenie.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Katalónia