Trump értékeli az ország helyzetét, vagyis saját elnökségét

Trump értékeli az ország helyzetét, vagyis saját elnökségét
Írta: Daniel Bozsik

Február 5-én beszél a nemzet előtt az amerikai elnök, miután a történelem leghosszabb amerikai kormányzati leállása miatt az eredeti januári időpontra szóló meghívást visszavonta a képviselőház demokrata elnöke.

Kedden este tartja meg országértékelő beszédét az amerikai elnök, miután a történelem leghosszabb amerikai kormányzati leállása miatt az eredeti januári időpontra szóló meghívást visszavonta a képviselőház demokrata elnöke.

Az elemzők szerint Donald Trump nem jelent be nagy horderejű intézkedéseket, de beszél majd a korábbi kereskedelmi megállapodásokról, a gyógyszerárak csökkentéséről, és ismét követeli a támogatást régóta ígért határfalához.

— Nem számítok arra, hogy békejobbot nyújt. Arra sem számítok, hogy a demokraták nagyon készségesek lesznek, és arra sem számítok, hogy a republikánusok ne tapsolnának – mondta Lara Brown, a George Washington University Graduate School of Political Management igazgatója.

A beszéd fő konkrétumai várhatón a terroristák elleni sikeres küzdelem, illetve a Kínával újrakezdett kereskedelmi tárgyalások lesznek.

— Arról fog beszélni, hogy mennyit erősödött a gazdaság, mióta hatalmon van, és beszélni fog a munkapiac helyzetéről, illetve arról is, bár ennek megítélése ellentmondásos, hogy sikerült legyőzni Irakban a terroristákat – mondta David Barker, az American University Center for Congressional and Presidential Studies elemzője.

Donald Trump mostani országértékelő beszédét Robert Mueller nyomozása árnyékolja be. A különleges ügyész hivatala azt vizsgálja, hogy kampánystábja együttműködött-e oroszokkal az elnökválasztás során. Trump erről várhatóan nem beszél, de az Észak-Koreával újrakezdett tárgyalásokról igen.

kapcsolódó cikkek