A víz és az iszap is veszélyes lehet a beszakadt brazil gátnál

A víz és az iszap is veszélyes lehet a beszakadt brazil gátnál
Írta: Euronews

Minas Gerais államban múlt pénteken szakadt át egy zagytározó gátja, és iszap öntötte el a környező területet Brumadinho település közelében. A bányavállalat közlése szerint 12 millió köbméter iszap ömlött ki a tározóból.

Az előzetes elemzés a kelleténél kevesebb oxigént, viszont több nitrátot és foszfátot mutatott ki Brazíliában, a múlt héten beszakadt gát környékén a vízben. A Paraopeba folyó vizéből környezetvédők vettek mintát, a vizsgálat végleges eredményére pár napot még várni kell.

Szerdán három államban is felszólították a lakosokat, hogy ne használják közvetlenül a folyó vizét.

"Ami szintén nagy probléma az iszappal, és erre már a szagából is rá lehet jönni, nem szükséges elemezni, hogy megöli az ökoszisztémát, a folyó egész élővilágát, majd pedig lebomolva olyan környezetet teremt, amely ideális táptalaj a baktériumok szaporodásához.

Közben gyászszertartással emlékeztek a gátszakadás áldozataira. A tragédiában meghaltak száma legkevesebb 99, de valójában ennél jóval több lehet, hiszen 259-en eltűntek a katasztrófában.

Minas Gerais államban múlt pénteken szakadt át egy zagytározó gátja, és iszap öntötte el a környező területet Brumadinho település közelében. A bányavállalat közlése szerint 12 millió köbméter iszap ömlött ki a tározóból.

kapcsolódó cikkek