Timosenko: nagy ország a célom

Timosenko: nagy ország a célom
Szerzői jogok  REUTERS/VALENTIN OGIRENKO
Írta: Euronews

A legesélyesebbnek tartják Julija Timosenkót, aki bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson, célja pedig Ukrajna euroatlanti integrációja.

Julija Timosenko, volt ukrán kormányfő hivatalosan is bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson. A közvélemény-kutatások szerint ő a legesélyesebb jelölt.

Timosenko az ukrán politikai élet egyik legmarkánsabb jelensége volt az eltelt két évtizedben. A narancsos forradalomban betöltött szerepével nemzetközi elismertségre tett szert.

Egy nagy ország – ez a célom, és elérésétől egy tapodtat sem hátrálok meg. Tudom, hogy önök sem fognak meghátrálni. Ezért indulok az elnökválasztáson – jelentette be döntését katonák gyűrűjében.

Több mint másfél órás beszédében Julija Timosenko Ukrajna NATO- és uniós tagságát jelölte meg legfontosabb politikai célkitűzéseként.

Új alkotmány kidolgozását is kilátásba helyezte, amivel a népbetegségnek számító korrupciót orvosolná.

Az 58 éves, hazájában megosztónak számító politikus elismerte, hogy hibákat is elkövetett. Kétszer volt kormányfő, egyszer államfő-jelölt, 2011-ben pedig 7 éves börtönre ítélték.

kapcsolódó cikkek