rendkívüli hír

rendkívüli hír

Budapest: az ember, aki ezer posztert gyűjtött össze

Budapest: az ember, aki ezer posztert gyűjtött össze
Betűméret Aa Aa

1978-ban Szőnyei Tamás, korábbi zenei újságíró és jelenleg dokumentátor, olyan posztereket kezdett gyűjteni, amik a kommunista Budapest underground zenei világát mutatják be.

Az ő ezer posztere is bekerül abba a jelenleg kialakítás alatt álló hatalmas adatbázisba, amely a közép- és kelet-európai kommunista rezsimek idején meglévő kulturális ellenállást mutatja be.

Ő maga mesélt az Euronews-nak szenvedélyéről:

- 1978-ban 21 éves koromban kezdtem gyűjteni ezeket a magyar újhullámos, underground plakátokat. A motivációm az volt, hogy beleszerettem ebbe a zenei közegbe, koncertekre jártam, és a zenével együtt a vizuális megjelenését is imádtam, és újságíró akartam lenni, írni akartam ezekről a zenekarokról, és ez így együtt működött. A plakátokat több alkalommal kiállítottam, az első kiállítás 1985-ben volt, még benne abban az időszakban. Azután a 90-es és a kétezres években is volt néhány kiállításom, és elkészült egy album, egy gyűjtő kollégával közösen összeállva, ebből a gyűjteményből, és amikor az albumot készítettük, akkor sok adatot be kellett szerezni a zenekaroktól: ki csinálta a plakátot stb. És igen, tudták, hogy én ezt gyűjtöm, és végül is örültek neki, mert így legalább megvolt az ami, nekik sokszor nem.