Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Kínai űrszonda szállt le a Holdra

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews  és MTI
euronews_icons_loading
Kínai űrszonda szállt le a Holdra

Leszállt a Hold Földről nem látható túloldalán a Csang'o-4 kínai űrszonda, elsőként a világűr kutatásának történetében - jelentette be a kínai űrkutatási hivatal.

A Kínából december 8-án útnak indított űrszonda pekingi idő szerint délelőtt 10 óra 26 perckor landolt, és már továbbította az első jeleket a kapcsolattartását biztosító, júniusban pályára állított Csüecsiao (Szarka-híd) műhold segítségével - adta hírül a CCTV kínai központi televízió.

A Csang'o-4 egy leszálló egységből és egy holdjáróból áll.

Tudományos feladata többrétű lesz, segítségével alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyeléseket végeznek majd, vizsgálni fogják a Hold felszínét és felszíni formáit, ásványi összetételét, a neutronsugárzás mértékét és más környezeti viszonyokat - közölte a decemberi felbocsátáskor a Kínai Nemzeti Űrügynökség.

A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették.