NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csökken a terrorizmus áldozatainak száma, de egyre több a szélsőjobboldali támadás

Kettős merénylet a szomáliai Mogadishuban 2017 októberében
Kettős merénylet a szomáliai Mogadishuban 2017 októberében Szerzői jogok MTI/EPA
Írta: Pálfi Rita és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

2018-ban eddig 8 halálos áldozata volt a terrorizmusnak Nyugat-Európában.

HIRDETÉS

Harmadik egymást követő évben csökkent tavaly a terrorcselekmények halálos áldozatainak a száma világban. 2014 óta - amikor a legtöbb ember öltek meg - 44 százalékkal kevesebb terrorizmussal összefüggésbe hozható haláleset történt - derült ki Gazdaság- és Békekutató Intézet (IEP) szerdán közzétett jelentésből.

Az ausztráliai központú intézet (Institute for Economics and Peace) minden év végén közzéteszi az úgynevezett globális terrorizmusindexét (GTI), amelyet ez előző évi adatok alapján határoz meg.

Az IEP internetes oldalán olvasható 2018-as jelentés szerint harmadik éve folyamatosan csökkent a terrorcselekmények halálos áldozatainak a száma a világban: 2017-ben 27 százalékkal esett az előző évhez képest, terroristák 18 800 embert gyilkoltak meg világszerte. A világ 94 országában javult, 46 országban romlott a terrorizmusindex. A jelentés megjegyzi, 2004 óta nem fordult elő az, hogy ilyen sok országban javult a helyzet egy év leforgása alatt.

2018-ban nyolc halálos áldozat Európában

Európában 75 százalékkal, Nyugat-Európában 52 százalékkal csökkent a terrorizmus halálos áldozatainak a száma, az IEP szerint Franciaországban, Németországban és Belgiumban is jelentős volt a csökkenés. Tavaly 81, az előző évben pedig 168 ember vált terrorcselekmények áldozatává. A kedvező trend idén is folytatódott, októberig nyolc embert öltek meg Nyugat-Európában.

A jelentés ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy annak ellenére, hogy kevesebb életet követeltek a terrorista incidensek, több volt belőlük Európában. Azt is megjegyezték, hogy kapcsolat van a bűnözői nyilvántartásban szereplés, és a radikalizálódással szembeni sebezhetőség között. A jelentés szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy a bűnözői háttérrel rendelkezők Nyugat-Európában különösen hajlamosak a radikalizációra a szélsőséges vallásosságra, és arra, hogy esetleg egy terrorista csoport sikerrel a tagjai közzé toborozza őket.

Ahogy arról is írnak a jelentésben, hogy az Iszlám Állam gyengülésével nagy fenyegetést jelentenek az Európába hazatérő külföldi harcosaik.

Az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Svédországban, Finnországban és Ausztriában nőtt a terrortámadások halálos áldozatainak a száma. Törökországban, Franciaországban, Belgiumban és Németországban csökkent Európában a legnagyobb mértékben.

A legnagyobb csökkenés Irakban és Szíriában volt, ennek a legfőbb oka a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista szervezet meggyengülése volt. Ennek ellenére továbbra is a legveszélyesebb terrorszervezet a világon. Szíriában csaknem feleannyi embert öltek meg tavaly, mint tavalyelőtt: halálesetek száma 2100-ról 1100-ra csökkent. Irakban tavaly 4,5 ezer ember halálát okozták terroristák, míg az előző évben 9800 emberét.

A legtöbb emberéletet követelő terrortámadás 2017-ben a csaknem hatszáz embert megölő kettős merénylet volt Mogadishuban, Szomália fővárosában

Politikai terrorizmus

A szervezet ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet, hogy Észak-Amerikában és Nyugat-Európában nő a szélsőjobboldali indíttatású "politikai terrorizmus" veszélye. Négy év alatt, 2013 és 2017 között Észak-Amerikában és Nyugat-Európában 66 ember öltek meg és 127 terrortámadást hajtottak végre szélsőjobboldali csoportok és személyek. Míg 2013-ban egy haláleset sem történt, tavaly már 17 ember halt meg a támadásokban, amelyeket általában egyedül követtek el szélsőjobboldali fehérbőrű nacionalisták vagy iszlámellenes érzelmeket táplálók.

Tizenhárom év alatt, 2001 és 2014 között 20 ilyen támadás volt.

Eltűnő terrorcsoportok és újak

A szervezet felhívja arra is a figyelmet arra, hogy a terrorizmus jelensége változó képet mutat, egyes terrorcsoportok eltűnnek, de közben újak bukkannak fel. Tavaly 169 terrorszervezet hajtott végre halálos merényleteket, és közülük 42 olyan volt, amely az előző években még nem is létezett vagy nem követett el halálos merényleteket.

Kisebb anyagi veszteség

Tavaly a terrorizmus 52 milliárd dolláros veszteséget okozott a világgazdaságnak, 42 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. A tényleges gazdasági károk azonban ennél feltehetően jóval nagyobbak, mivel az IEP nem veszi figyelembe a közvetett károkat és a terrorizmus elleni harc költségeit.

A teljes jelentést ide kattintva olvashatja el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Óriási a rendőri készültség Rómában a húsvéti programok előtt

Mit jelent Izraelnek a „teljes győzelem”? Mikor érhet véget a gázai háború?

Terrorkészültségben van Európa a közelgő ünnep előtt