rendkívüli hír

rendkívüli hír

Hat hónapra befagyasztják az üzemanyagadót Franciaországban

Éppen ezt olvassa:

Hat hónapra befagyasztják az üzemanyagadót Franciaországban

Hat hónapra befagyasztják az üzemanyagadót Franciaországban
Betűméret Aa Aa

Édouard Philippe francia kormányfő hivatalosan is bejelentette az üzemanyagadó befagyasztását keddi televíziós beszédében, eleget téve ezzel a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének.

Emmanuel Macron elnöksége alatt először fordult elő, hogy az általa kezdett ambiciózus reformfolyamatot megakasztotta a társadalmi ellenállás. A hat hónapos moratóriumot más, a társadalmi elégedetlenség enyhítésé érdekében tett lépések is kísérik, köztük a gáz és az áram árának féléves befagyasztása.

"Egyetlen adó sem ér annyit, hogy veszélybe sodorjuk miatta a nemzet egységét" - érvelt beszédében Philippe. "A döntések célja, hogy békét és nyugalmat hozzanak az országnak", és "lehetővé tegyék a valódi párbeszédet az elmúlt hetekben felszínre került aggodalmakról" - mutatott rá a miniszterelnök.

A kormányfő egyúttal felszólította a franciákat, hogy a következő hónapokban vitassák meg a felvetett javaslatokat, és szükség esetén javítsák, valamint egészítsék ki őket.

A kormányfő először kedd reggel - a Köztársaság Lendületben (LREM) és szövetségese, a Demokratikus Mozgalom (MoDem) parlamenti frakcióülésén - jelentette be a döntéseket, amelyeket a kabinet előző este hozott Emmanuel Macron francia elnökkel egyetértésben.

A széles társadalmi támogatást élvező sárgamellényesek egyik fő követelése az volt, hogy a kormány tegyen le az üzemanyagadó januárra tervezett emeléséről.

"Süketnek vagy vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk vagy halljuk" a franciák eddig "szemérmességből vagy büszkeségből elnyomott" haragját - mondta beszédében Philippe.

A miniszterelnök aláhúzta: megérti ezt a haragot, ugyanakkor jelezte, hogy a kormány nem fogadja el a tiltakozásokat eddig jellemző erőszakot.

"Minden franciának joga van a tüntetéshez, de minden franciának joga van a biztonsághoz is" - mutatott rá. "Ha szombaton újabb megmozdulások lesznek, azoknak békésen kell zajlaniuk" - szögezte le.

A hétvégi erőszakos tüntetések óta - amelynek következtében 3-4 millió eurós (több mint egymilliárd forintos) károk keletkeztek Párizsban - a kabinet igyekszik csillapítani a feszültségeket és megelőzni az újabb összeütközéseket.

Ennek jegyében a kormány tagjai kedd délután találkoztak volna a sárgamellényesek képviselőivel, akik azonban biztonsági okokra hivatkozva lemondták az egyeztetést.

A kormányzati válaszok késlekedése miatt a tiltakozás hétfőn tovább szélesedett: a mentősök és a középiskolások is csatlakoztak a megmozduláshoz, miközben tiltakozó sárgamellényesek blokád alá vonták a Total olajvállalat 75 üzemanyagraktárát.

A Párizsban az 1968-as diáklázadások óta nem tapasztalt erőszakos zavargások ellenére a franciák 72 százaléka továbbra is megértő az útblokádokat emelő tiltakozókkal, és támogatja a szociális mozgalmat - derül ki a Harris közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből. A sárgamellényesek követeléseivel több párt és neves politikus is egyetért.

Szerdán parlamenti vitát tartanak a jelenlegi társadalmi válságról.