NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Brit figyelmeztetés Mianmarnak

Brit figyelmeztetés Mianmarnak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A rohingja kisebb elleni etnikai tisztogatás megállításáról és az elüldözöttek hazatelepítéséről tárgyalt Mianmarban a brit külügyminiszter.

HIRDETÉS

Nincs menekvés azok számára, akik bűncselekményeket követnek el a muzulmán rohingja kisebbség ellen Mianmarban. Erre figyelmeztette a délkelet-ázsiai állam vezetőjét az ott tárgyaló brit külügyminiszter. Jeremy Hunt útja az első magas szintű állami látogatás Mianmarban azóta, hogy az ENSZ a válság kapcsán bírálta az ország vezetését.

"Felhívtam Aung Szan Szú Csí figyelmét a megfelelő eljárás és az igazságszolgáltatás fontosságára. Azonban tudni kell, hogy nem ő irányítja a mianmari hadsereget. A főparancsnokkal is szerettem volna találkozni, de nem volt rá hajlandó" - közölte a brit külügyminiszter.

Világszerte elítélik azonban a Nobel-békedíjas mianmari politikus szinte teljes hallgatását is a hazájában zajló etnikai tisztogatásról.

A mostani brit figyelmeztetés újabb jele annak, hogy a nemzetközi közösség fokozza a nyomást Mianmar katonai vezetőire. Az ENSZ vizsgálóbizottságának jelentése szerint a főparancsnokot és öt másik tábornokot emberiesség elleni bűncselekményekért bíróság elé kellene állítani.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tömeges amnesztia Mianmarban

Emberrablók és online csalók tömeges letartóztatása Mianmarban

Kegyelmet kapott Mianmar korábbi vezetője, de nem világos, szabadon engedik-e