Kurz és Merkel is szorosabb európai határvédelmet akar

Kurz és Merkel is szorosabb európai határvédelmet akar
Írta: Károly Szilágyi  és reuters, DPA, AFP

Az EU soros elnökségét betöltő Ausztria kancellárja nemzetközi konszenzust szeretne a bevándorlással kapcsolatban.

Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria kancellárja a migrációról folytat tárgyalássorozatot. Vasárnap délelőtt még Kairóban tárgyalt, itt dicsérte, hogy Egyiptomból két éve nem indult embercsempész hajó Európa felé. Délután már Angela Merkellel tárgyalt Berlinben a közös európai határvédelemről.

„A Frontex megerősítése, nem valamikor, hanem már 2020-ban, és az együttműködés a tranzitországokkal, hogy a csempészhajók már egyáltalán ne induljanak el.” - foglalta össze tárgyalásait Sebastian Kurz.

"Egyetértünk az osztrák elnökség céljaival, vagyis hogy a külső határok védelmével kell foglalkoznunk. Ebben az ügyben kifejezetten örülök Jean-Claude Juncker javaslatainak” – mondta a német kancellár.

Az Európai Bizottság elnöke múlt szerdán beszélt az Európai Parlamentben, ebben többek között a közös európai határőrség létszámának 10 ezer főre emelését javasolta.

Kurz keddre informális találkozóra hívta az EU vezetőit Salzburgba. A megbeszélés fő témája a bevándorlás kezelése lesz, bár hivatalos állásfoglalást nem terveznek az ügyben.

kapcsolódó cikkek