Vizsgálatot indított a pápa egy amerikai püspök ellen

Vizsgálatot indított a pápa egy amerikai püspök ellen
Írta: Euronews

Az USA katolikus egyházának vezetői a szexuális zaklatási botrányokról tárgyaltak az egyházfővel.

Az Egyesült Államok katolikus egyházának vezetőivel találkozott Ferenc pápa csütörtökön. A megbeszélések leginkább a közelmúlt szexuális zaklatási botrányainak kezeléséről szóltak. A pápa vizsgálatot rendelt el Charleston püspökével szemben, akit felnőttek ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel vádoltak meg az utóbbi időben, és elfogadta az egyházi vezető lemondását.

„Ahogy nemrég a pápa is kijelentette, magukra hagytuk a legkisebbeket.” - mondta egy vatikáni szóvivő - „Be kell biztosítanunk, hogy azok az emberek, akiknek védelmezniük kellene a gyermekeket, nem élnek vissza a bizalmukkal.”

Szerdán a Der Spiegel megszellőztetett egy, a Német Püspöki Konferencia által megrendelt tanulmányt, mely szerint 1946 és 2014 között a német katolikus egyház tagjai több mint 3600 ember ellen követtek el szexuális zaklatást. Az áldozatok túlnyomó többsége fiú vagy férfi, és több mint felük 14 év alatti volt.

A kutatás több mint 1600 elkövetőt azonosított. A konferencia nevében a trieri püspök az eredményeket elkeserítőnek és szégyenteljesnek nevezte.

Felmérések szerint a katolikus egyházba vetett bizalom a világ számos országában csökken a közelmúlt botrányai miatt.

kapcsolódó cikkek