rendkívüli hír

rendkívüli hír

Olaszországban nyitott kávézót a Starbucks

Éppen ezt olvassa:

Olaszországban nyitott kávézót a Starbucks

Olaszországban nyitott kávézót a Starbucks
Betűméret Aa Aa

Megnyitotta első olaszországi üzletét a Starbucks. Az amerikai cég több mint 30 éve ismert világszerte, a kávékultúra európai hazájában azonban eddig nem volt képviseletük. Howard Schultz, a Starbucks korábbi vezérigazgatója úgy fogalmazott: nem azt akarják megtanítani az olaszoknak, hogyan kell kávét főzni - azt mutatják meg nekik alázattal és tisztelettel, hogy mit tanultak tőlük. Olaszország a 78-dik azon országok sorában, ahol a Starbucks jelen van. Világszerte mintegy 28 ezer kávézójuk várja a látogatókat.

- Egy prémium élményt kívántunk elhozni az olaszoknak, mást, mint amit eddig megszoktak - mondta a Starbucks kreatív igazgatója, Liz Muller.

A cég a világ legszebb Starbucksának tartja az új milánói üzletét, amely valóban több mint egy hagyományos kávézó. A sanghaji és a seattle-i után a harmadik az új koncepciójú "pörköldék" közül, amelyek a Karcsi és a csokoládégyár stílusában igyekszik elkápráztatni a betérőket. Nem csak kávét kapni itt, hanem koktélokat, kenyeret, jégkrémet és pizzát is.

- Az áraink jól tükrözik az itt alkalmazott számos kávéfőzési módot és a kimagasló minőséget, amit felszolgálunk - emelte ki John Culver, a Starbucks elnöke.

Egy eszpresszó ára 1 euró 80 cent - majdnem a kétszerese annak, amennyit általában egy csészéért fizetnek az olaszok. De nem csak az áráért nem váltanak.

- Megkóstoltam a Starbucks kávéját, és abszolút maradok az olasznál - jelentette ki egy helyi nő. - Szigorúan habosan, és forró csészében.

- Szerintem a hagyományos olasz kávé a legjobb - értett egyet vele egy férfi. - Külföldön is azt iszom.

Ahogy a világon máshol is, a turisták számára azonban vonzó lehet az ismerős cégér.