rendkívüli hír

rendkívüli hír

Netanjahu: hiba, hogy az EU támogatja Iránt

Éppen ezt olvassa:

Netanjahu: hiba, hogy az EU támogatja Iránt

Netanjahu: hiba, hogy az EU támogatja Iránt
Betűméret Aa Aa

Az izraeli miniszterelnök a balti államok segítségét kérte, hogy megváltoztassák az Európai Unió Iránnal kapcsolatos álláspontját. Benjamin Netanjahu litvániai látogatásán az EU álláspontját kificamodott hozzáállásnak, 18 millió eurós iráni segélycsomagját pedig nagy hibának nevezte. Az izraeli kormányfő azt mondta, sosem fogja védtelenül hagyni országát.

„Véleményem szerint az EU 18 millió eurós iráni segélycsomagja nagy hiba. Mintha méregpirulát adtak volna az iráni népnek és azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek meg akarták állítani Irán térségbeli agresszióját és nemzetközi terrorizmusát” - mondta az izraeli kormányfő.

Litvánia felajánlotta közvetítését az ügyben, mondta az Euronewsnak Linas Linkevicius külügyminiszter:

„Az Izrael és az EU közötti párbeszéd elég komplikált, de mi azokhoz tartozunk, akik szeretnének közvetíteni, lehetővé tenni, hogy meghallgassák az érveiket, talán vitatkozni. Nem kötöttünk megállapodást, de abban egyetértettünk, hogy meg kell osztanunk egymással az információkat, talán olyanokat is, amelyeket esetleg az EU-s kollégáink nem tudnak.”

„Litvánia tárgyalásokat javasol az EU és Izrael vezetői között a feszültségek csökkentése érdekében” - mondta Liutauras Strimaitis, az Euronews tudósítója.