NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Munkájuk miatt ölhettek meg három orosz újságírót a Közép-afrikai Köztársaságban

A három meggyilkolt újságíró fényképe előtt virágok Moszkvában
A három meggyilkolt újságíró fényképe előtt virágok Moszkvában Szerzői jogok REUTERS/Maxim Shemetov
Szerzői jogok REUTERS/Maxim Shemetov
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Orosz zsoldosszervezetekről forgatott a három ember, aki az orosz tévé híradása szerint rablótámadás áldozata lett.

HIRDETÉS

Mihail Hodorkovszkij orosz emigráns szerint a három, Közép-afrikai Köztársaságban meggyilkolt, újságíró orosz zsoldosszervezetekről forgatott dokumentumfilmet. Az üzletember erről szerdán írt egy Facebook-bejegyzésben.

Kedden derült ki, hogy Kirill Radcsenko operatőrt, Alekszandr Rasztorgujev rendezőt és Orhan Dzsemal újságírót meggyilkolták az afrikai országban.

Hodorkovszkij szerint az újságírók az általa alapított Oknyomozás-irányítási Központtal (CUR) dolgoztak együtt. Az emigráns politikus megfogadta, hogy erőfeszítéseket fog tenni a tettesek felelősségre vonása érdekében.

Rablótámadásnak állították be Ororszországban

Az áldozatok holttestére az ország szívében található Sibut városától 23 kilométerre találtak rá. Az újságírók gépkocsiját vezető sofőr, aki túlélte a támadást, a Rosszija 24 hírtelevízió szerint arról számolt be, hogy a járműre hétfőn ismeretlenek egy ellenőrző posztnál nyitottak orvul tüzet. A csatornán többször elhangzott az a hivatalosan meg nem erősített állítás, hogy rablótámadás történhetett. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított az ügyben.

Hivatalosan nem forgatni voltak

Marija Zaharova külügyi szóvivő a Rosszija 24-nek kijelentette, hogy az áldozatoknál lejárt sajtóigazolványokat találtak, útlevelet nem. Zaharova szerint Radcsenko, Rasztorgujev és Dzsemal turista-, nem pedig sajtóvízumot igényelt és kapott a Közép-afrikai Köztársaság moszkvai konzulátusáról, beutazásukról a Banguiban, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában működő orosz nagykövetségnek nem volt tudomása.

A szóvivő a történtekért azokra hárította a felelősséget, akik veszélyes helyszínre küldték az újságírókat.

Vakáción voltak, de dolgoztak

- Azt akartuk megtudni, mekkora az úgynevezett "orosz jelenlét" a Közép-Afrikai Köztársaságban - mondta Andrej Konjakhin, a korábbi üzletember és demokratikus aktivista Mihail Hodorkovszkij által alapított nonprofit szervezet vezetője. - Filmet akartunk erről készíteni, jó felszerelés és készpénz is volt náluk. Egy kéthetes utat szerveztünk nekik, hogy kiderítsék, mi folyik ott. Nem akkreditáltuk őket, mi egy újságíró-közösség vagyunk. A srácok vakáción voltak.

A Franciaországtól 1958-ban függetlenné vált Közép-afrikai Köztársaságban az etnikai és vallási feszültségek miatt ingatag a helyzet, amelyet 12 ezer ENSZ-békefenntartónak sem sikerült stabilizálnia. A CUR-ra hivatkozó sajtójelentések szerint az országban jelen van a Szíriában és Délkelet-Ukrajnában is aktívnak mondott Wagner elnevezésű orosz zsoldosszervezet.

Oroszország könnyűfegyvereket szállított a közép-afrikai kormányerőknek, amelyek mellé tanácsadókat is vezényelt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Oroszország elvesztette első stratégiai bombázóját - a saját területe felett

Orosz kémet vett őrizetbe a lengyel rendőrség

Nem csillapodnak az ügynöktörvény által kiváltott indulatok Grúziában