Kettős voksolás zajlik Törökországban

Kettős voksolás zajlik Törökországban
Írta: Euronews

Parlamenti és elnökválasztást tartanak Törökországban. Recep Tayyip Erdogan államfő újrázna.

Reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek, megkezdődött a parlamenti és az elnökválasztás Törökországban. A tavalyi alkotmánymódosítás nyomán az új törvényhozás az eddiginél kisebb hatáskörökkel bír majd, míg az államfői hatalom tovább erősödik. A változtatást a 11 évig miniszterelnök, majd 2014 óta elnök Recep Tayyip Erdogan kezdeményezte, aki most újabb ciklusért indult.

Legfőbb kihívójának az elnökségért Muharrem Incét tartják. A Köztársasági Néppárt jelöltje demokratikus fordulatot ígért a jelenlegi államfő központosító törekvéseivel szemben.

Meral Aksener a Jó Párt jelöltje. A harmadik helyre várják, amivel ha lesz is, nem jut be a második fordulóba. Pedig sokak szerint ott ő lenne a legesélyesebb Recep Tayyip Erdogan ellen.

A voksoláson mintegy 60 millió török vehet részt. Most először egyszerre rendezik az elnök- és a parlamenti választást is. Utóbbin az elnök vezette iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja várhatóan kemény harcot kénytelen vívni a 600 fős ankarai törvényhozás többségének megtartásáért. Egyes Twitter-bejegyzések máris komoly választási csalásokat emlegetnek Törökország déli részén.

kapcsolódó cikkek