Görögország a válság után

Görög zászló az athéni parlament épületén
Görög zászló az athéni parlament épületén   -  Szerzői jogok  REUTERS/Costas Baltas
Írta: Euronews

Az eurózóna pénzügyminiszterei szerint véget ért a görög válság, de az athéniak még nem érzik a fellendülést,

Az eurózóna pénzügyminiszterei úgy döntöttek, Görögországban véget ért a nyolc éve tartó válság, nincs szükség további megszorításokra és hitelekre. A görög sajtóban több győzelmi jelentés is megjelent, de az ország polgári még nem érezték meg a siker ízét.

Egy athéni asszony szerint a hitelezők gratuláltak, de ettől nem állt talpra a gazdaság, és a kisemberek csak évek múlva éreznek majd változást.

Egy férfi szerint pedig még nincs vége a válságnak, csak meghosszabbították az életüket.

Egy másik férfi szerint a gazdaság egy körhöz hasonló. Túl vannak egy nehéz időszakon, de most arra van szükség, hogy talpra álljon a gazdaság.

A görög hitelek futamidejének meghosszabbítása egy athéni közgazdászprofesszor, Panagiotis Petrakis szerint mindenképpen jó jel:

„Arra senki se számítson, hogy ezek a döntések egyszerre rózsaszínre festik a világot, de most színesebb lesz a világ.”

2010 februárjában az EU pénzügyi biztosa, Olli Rehn azt mondta, a görögök szedjék össze a bátorságukat – mondta az Euronews athéni tudósítója, Akisz Cacisz. Nyolc évvel későbbi utódja, Pierre Moscovici szerint a görög válságnak vége. De azt mindenki elismeri, hogy a reálgazdaság talpra állásához még további erőfeszítésekre van szükség.

kapcsolódó cikkek