NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kidobják Franco földi maradványait eddigi nyughelyéről

Kidobják Franco földi maradványait eddigi nyughelyéről
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A néhai spanyol diktátor földi maradványait a Madrid melletti Elesettek Völgyében lévő gigantikus mauzóleumból távolítják el.

HIRDETÉS

Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök hétfőn este megerősítette, kormánya el van szánva arra, hogy exhumálja és áthelyezi Francisco Franco tábornok, néhai spanyol diktátor földi maradványait a Madrid melletti Elesettek Völgyében lévő gigantikus mauzóleumból, amelyet a megbékélés és "a fasizmus elleni harc emlékhelyévé" akar változtatni.

A szocialista kormányfő a TVE országos televíziós csatornának nyilatkozva azt mondta, Spanyolország "nem engedhet meg magának olyan jelképet, amely szembeállítja egymással a spanyolokat".

Hozzátette, hogy kormánya csupán a tavaly májusban elfogadott parlamenti határozatot akarja végrehajtani, mivel az akkor hatalmon lévő konzervatív Néppárt nem tett semmilyen lépést a határozat megvalósítására.

Becslések szerint 30-60 ezer halottat temettek el az 1936 és 1939 között lezajlott spanyol polgárháború több mint félmillió halálos áldozata közül a neoklasszikus stílusú mauzóleum területén, amelyet Franco még 1940-ben kezdett építtetni a polgárháborúban aratott győzelme jelképeként. Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco odahozatta számos, a vesztes köztársaságiak oldalán elesett önkéntes tetemét is - a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. A dél-európai országban hosszú ideje húzódik a mindeddig eredménytelen vita arról, hogy mi legyen az Elesettek Völgyével.

A szocialisták hatalmuk megszilárdítására törekszenek

Az interjúban Pedro Sánchez beszélt arról is: valószínűtlen, hogy előrehozott választásokat rendeznének Spanyolországban, holott június eleji megválasztásakor még erről beszélt. A szocialista pártnak ugyanis mindössze 84 mandátuma van a 350 fős törvényhozásban, vagyis jelentős kisebbségben vannak, így elképzeléseiket csak más pártok együttműködésével tudják megvalósítani.

A 46 éves politikus kijelentette, most az a törekvése, hogy a következő választásokat rendes időben, a parlament mandátumának 2020-as lejártakor tartsák meg.

Kormányzása első heteiben Sánchez több olyan intézkedést jelentett be - egy többségében nőkből álló kormány alakításától kezdve, a migránsokkal a Földközi-tengeren sodródó Aquarius hajó utasainak befogadásán át, a nyugdíjak inflációval arányos emelésére tett ígéretig -, amely hatalmának megszilárdítását és a baloldali szavazók visszacsábítását célozza.

Hétfői interjújában kitért arra is, hogy hamarosan találkozni fog az elszakadásra törekvő katalán régió elnökével, és azt mondta, pártolja, hogy a tavalyi törvénytelen függetlenségi népszavazásban játszott szerepükért elítélt katalán politikusok otthonukhoz közelebb tölthessék le büntetésüket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exhumálták Primo de Riverát a Franco-mauzóleumból

Franco utolsó szobra

Átfogó törvényjavaslat segítségével kárpótolná a Franco-rezsim áldozatait a spanyol kormány