NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Brüsszelben máris kedvelik az új spanyol kormányt

Brüsszelben máris kedvelik az új spanyol kormányt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ellentétben az olasszal, amely minden tekintetben ellentéte a madridi kormánynak

HIRDETÉS

Megerősítheti Madrid pozícióját Brüsszelben az, hogy az új szocialista kormány Európa-párti vezetőket nevezett ki.

Az új külügyminiszter, Joseph Borell korábban az Európai Parlament elnöke volt.

A gazdasági miniszter, Nadia Calvino pedig az Európai Bizottságból érkezik, ahol költségvetési főigazgató volt.

"Nadia Calvino bennfentes Brüsszelben, nagyon sok vezető pozíciója volt, és ismeri a gépezet működését. Ismeri az uniós költségvetést is, hiszen a mostani tervezetet ő állította össze. Az új kormánynál előnyt jelent majd az, hogy ő ismeri Brüsszel működését és segíthet abban, hogy ez Spanyolország hasznára váljon” - mondta a Bruegel intézet elemzője, Guntram Wolff.

Az új spanyol és az új olasz kormányt egyszerre iktatták be, de az unióhoz fűződő viszonyuk nem is lehete különbözőbb.

"Olaszország gazdagabb volt és sokkal Európa-barátabb volt Spanyolországnál. De most visszaesett a rangsorban a növekedés és a jólét tekintetében. Közben Spanyolország kezdi átvenni a vezető szerepet az Európa-párti politikájának köszönhetően. És sikeres növekedési politikája is van, ami Olaszországról nem mondható el” - tette hozzá az elemző.

A spanyol gazdasági miniszter kinevezése üzenet a piacok felé a stabilitásról a nemzetközi sajtó szerint.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására

Az EP-választáson indítják a Budapesten fogva tartott olasz Antifa aktivistát

Brüsszeli EU-csúcs: fókuszban az orosz-ukrán háború és a Közel-Kelet