Összeállt az olasz kormány

Összeállt az olasz kormány
Írta: Euronews

A szenátus után az alsóház is bizalmat szavazott az új olasz kabinetnek.

A szavazással egy háromhónapos politikai patthelyzet ért véget, hiszen a március eleji parlamenti választás óta nem sikerült kormányt alakítani.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök két helyettesét a koalíciót alkotó pártok adják. Az Öt Csillag Mozgalom vezetője, Luigi Di Maio emellett a munkaügyi, a Liga első embere, Matteo Salvini pedig a belügyminiszteri tárcát is megkapta.

Az európai ügyekért az a Paolo Savona felel, akit első nekifutásra pénzügyminiszternek akartak kinevezni, de azt az államfő a politikus euroszkepticizmusa miatt megvétózta.

Helyette egy 69 éves professzor, Giovanni Tria viszi majd a pénzügyeket, aki egyik pártnak sem tagja, és ugyan kritikusan áll az EU gazdasági vezetéséhez, de programjában nem szerepel az eurózónából való kilépés.

kapcsolódó cikkek