Írta: Euronews
Orvosa szerint megnyugtató Mahmúd Abbász állapota.
Ismét kórházba került a palesztin elnök. Egy hozzá közeli forrás szerint a 83 éves Mahmúd Abbászt magas lázzal, orvosa tanácsára, szállították kórházba.
Egy neve elhallgatását kérő palesztin tisztviselő úgy gondolja, a magas láz egy rosszul kezelt fülgyulladás következménye lehet.
A palesztin elnököt az ammani al-Istishari kórházban kezelik, az orvos-igazgató azt mondta, az elvégzett tesztek eredménye jó, Abbász állapota megnyugtató.
Ez már a harmadik alkalom egy héten belül, hogy az erős dohányos Abbász kórházba került, és korábban is rengeteg egészségügyi problémája volt – például szívroham és prosztatarák is veszélyeztette életét.