Egy magyar kozmetikus halt meg a kaliforniai robbantásban

Egy magyar kozmetikus halt meg a kaliforniai robbantásban
Írta: Andrea Hajagos  és CNN, Reuters

Az FBI gyanúja szerint szándékos merénylet történt a szépségszalonban.

Egy magyar kozmetikus halt meg abban a robbantásban, amely még kedden történt egy Aliso Viejo nevű amerikai kisvárosban, Los Angelestől nem messze. Hárman megsérültek. Két nő súlyos sérülésekkel került kórházba, egy harmadikat pedig a belélegzett füst miatt kellett ellátni, de őt már hazaengedték.

Az amerikai hatóságok szerint szándékos robbantás történt és gyilkosságként kezelik az ügyet, de azt nem tudni még, hogy pontosan ki lehetett a célpont. Szerdán három helyszínen tartottak házkutatást, majd csütörtökön az FBI őrizetbe vett egy férfit, aki a helyi sajtó szerint korábban a magyar kozmetikusnő barátja lehetett, és értett a robbanószerekhez.

A Magyar Kozmetika nevű szépségszalon tulajdonosa egy negyven év körüli nő volt, akinek a CNN információi szerint kedden volt az első munkanapja egy hosszabb utazás után.

A detonáció ereje olyan nagy volt, hogy az emeletes épület több más helyiségében és szomszédos épületekben is kárt tett. A közelben lévők először azt hitték, földrengés történt.

A rendőrség egyelőre nem tudja, hogyan került a robbanószerkezet a kozmetikába.

kapcsolódó cikkek