NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hét kézfogás, ami megváltoztatta a világot

Hét kézfogás, ami megváltoztatta a világot
Szerzői jogok 
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az elmúlt 35 évben több olyan esemény volt, melyre senki sem számított, és amelyek jelentősen megváltoztatták a világ jövőjét.

HIRDETÉS

Az elmúlt 35 évben több olyan jelentős találkozónak lehetünk tanúi, melyeket pár évvel-évtizeddel korábban még elképzelhetetlennek tartottunk, és melyek hosszú, feloldhatatlannak tűnő konfliktusok végére tettek pontot egy kézfogással. Ilyen volt a mai, történelmi jelentőségű koreai csúcs, de ezen kívül is számos, a világ sorsát pozitív irányba fordító találkozó történt az utóbbi 3 évtizedben. Ezekből válogattunk most.

1. Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, 1985

Ez a kézfogás volt az első lépés a hidegháború végéhez. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan Genfben találkozott először 1985 november 19-én, amikor a nemzetközi kapcsolatokról és a fegyverkezési versenyről beszéltek.

2. Andreasz Papandreu és Turgut Ozal, 1986

Ezelőtt a kézfogás előtt a görög-török kapcsolatok rendkívül ellenségesek voltak, és négy, egymást követő modernkori háború után úgy tűnt, a két fél sosem békül meg egymással. Az 1986 február 2-án tartott Európai Vezetők Szimpóziumán a görög miniszterelnök, Andreasz Papandreu és a török miniszterelnök, Turgut Ozal végük mégis kezet rázott, ami a jeges viszony feloldásához vezetett.

3. Jichák Rabin és Jasszer Arafat, 1993

Akoriban úgy tűnt, mérföldkő lesz, azóta viszont kiderült, nem volt több, mint átmeneti szélcsend: az izraeli miniszterelnök és a palesztín vezető, Jasszer Arafat Bill Clinton amerikai elnök vigyázó szeme előtt ráztak kezet, miután aláírták az izraeli-palesztín béketervezetet a Fehér Házban 1993 szeptember 13-án.

4. Nelson Mandela és Frederik Willem de Klerk, 1994

46 évnyi apartheid után Nelson Mandelát megválasztották Dél-Afrika első fekete elnökének. 194 május 10-én a leköszönő elnökkel, Frederik Willem de Klerk-el rázott kezet Pretoriában.

5. II. Erzsébet és Martin McGuinness, 2012

Ezrek életét követelte az északír-brit konfliktus, köztük a brit királynő, II. Erzsébet unokatestvéréét is. Vagyis Erzsébet kézfogása Észak-Írország megbízott miniszterelnökével, egyben korábbi IRA vezetővel,  Martin McGuinness-el 2012 júnuis 27-én egészen kivételesen emberi pillanat volt.

6. Raul Castro és Barack Obama, 2016

Kuba és az Egyesült Államok éveken át álltak háborúban egymással, mígnem az amerikai elnök, Barack Obama Nelson Mandela temetésén kezet nem rázott Raul Castro-val. Ez a kézfogás egy korszak lezárultához és egy hivatalos látogatáshoz vezetett Kubába, amit további kézfogások tucatjai követtek a két férfi között.

7. Donald Trump és Emmanuel Macron, 2017

Az amerikai elnök, Donald Trump híres elnyújtott, kierőszakolt kézfogásairól. A 2017 május 25-én tartott NATO-csúcs előtt a francia elnököt akarta "megszorongatni", de a frissen megválasztott Emmanuel Macron végül a mga javára fordította a "játszmát", miután Trump kétszer is elengedte volna már a kezét, de ő nem engedte, hogy az amerikai elnök szabja meg, mikor ér véget a kézfogás. Később a Politico-nak azt mondta, ez az egész nem más volt, mint egy ki az erősebb játszma. "Meg kellett mutatnunk, hogy nem fogunk belemenni a kis játszmákba, még ha csak szimbolikus dolgokról van is szó, miközben nem is akarjuk túltolni a dolgokat."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Trump megdicsérte a lengyeleket, amiért szuverén módon kiállnak az oroszok ellen

Trump nem mehet el a fia érettségi ünnepségére, mert a bíróságon kell lennie

Joe Biden 4 százalékkal vezet Donald Trump előtt