Kihallgatták Vincent Bollorét

Kihallgatták Vincent Bollorét
Írta: Euronews

A Vivendi médiacsoportot is tulajdonló Bolloré-csoport fejét azzal vádolják, hogy Guineában és Togóban nyújtott szívességekért cserébe jutott befektetési lehetőségekhez.

Kikötők használati jogáért és más szívességekért cserébe segíthette afrikai diktárorok hatalomra jutását, illetve pozíciójának megtartását egy francia milliárdos. A Vivendi médiacsoportot is tulajdonló Bolloré-csoport fejét, Vincent Bollorét azzal vádolják, hogy Guineában és Togóban nyújtott szíveségeiért cserébe kapott jövedelmező befektetési lehetőségeket.

Guineában például a megnyert választás után az elnök azonnal érvénytelenítette az egyik kikötő addigi üzemeltetőjével a szerződést, és a megbízást neki adta át. Vincent Bollorénak külföldi korrupciós ügyletek miatt kell bíróság elé állnia.

"Elsősorban az afrikaiak kárára ment ez az egész. Leginkább azért, mert ezek még törékeny demokráciák, jobban sérülnek az ilyen ügyektől. Ugye itt Guineáról beszélhetünk csak, mert Togo egyelőre elég távol áll a demokráciától. Ráadásul nem is a földijeik ártottak nekik, hanem külföldi beavatkozás történt, befektetők műve volt, akik saját érdekeiket érvényesítették az ő kárukra" - mondta Jean-Pierre Canet újságíró.

A francia hatóságok jelenleg két kikötő üzemeltetésének ügyében vizsgálódnak, de sajtóhírek szerint turistaközpontok és hotelek működtetéséről is szó lehet.

kapcsolódó cikkek