Visszavonták a reformot, mégis tüntetnek

Visszavonták a reformot, mégis tüntetnek
Szerzői jogok  REUTERS/Jorge Cabrera
Írta: Andrea Hajagos  és Reuters

A nicaraguai elnöknek nem sikerült megfékezni a tüntetőket.

Folytatódtak a tüntetések hétfőn Nicaraguában, annak ellenére, hogy az elnök a korábbi demonstrációk hatására már visszavonta a szociális reformot, amely a nyugdíjak csökkenésével, valamint a munkáltatói és munkavállalói terhek növelésével járt volna. A tiltakozók azt mondják, az egész rendszerből elegük van, mert szerintük Daniel Ortega elnök diktatúrát épít, és lábbal tiporja az emberi jogokat.

— A nicaraguai emberek megélhetésével játszanak. Ebbe már belefáradtunk, elegünk van abból, hogy folyton kihasználnak minket - mondta az egyik tüntető.

Van, aki szerint az utcai megmozdulások többet ártanak mint használnak, ugyanis azok zavargásokkal és fosztogatással járnak.

— Természetesen van hatása a tüntetéseknek, például az én üzletemre is – mondta egy kifosztott utcai árus.

A múlt héten kezdődött tüntetéssorozat alatt erőszakos zavargások is voltak. Az összecsapásokban legkevesebb 25-en meghaltak és tucatnyian megsérültek, sok üzletet megrongáltak.

kapcsolódó cikkek