Az ellenzék demonstrációt szervezett, Fico lemondását követelik az újságíró meggyilkolása miatt.
Több százan tüntettek szerdán Pozsonyban Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása miatt. A szlovák ellenzék által szervezett demonstráción Robert Fico lemondását követelték, miután kiderült, Kuciak egy olyan tényfeltáró cikken dolgozott, amelyben a szlovák miniszterelnök közvetlen környezetében dolgozók és az olasz maffia közötti korrupciós szálakat próbálta kibogozni.
— Szerintem ez jól mutatja, milyen messzire vezettek Szlovákiában a maffiakapcsolatok és a korrupció. Elég volt, ez volt az utolsó csepp a pohárban - mondta az egyik tüntető.
— Itt az idő, hogy az emberek kimenjenek az utcára, és elmondják a véleményüket. Világossá kell tenni, hogy egy biztonságos és demokratikus Szlovákiában akarunk élni, ahol nem történhet meg ilyesmi - mondta egy másik demonstráló.
Még szerdán is lehetett nyomozókat látni Nagymácsédon annál a háznál, ahol a 27 éves újságírót és menyasszonyát meggyilkolták. A rendőrség továbbra is azt gyanítja, hogy a párt a férfi munkája miatt ölték meg.
Egy volt nyomozó szerint ebben az esetben a szakértői vizsgálatok a legfontosabbak. — Meg kell vizsgálni a DNS-mintákat, az ujjlenyomatokat és más kriminalisztikai ténylezőt, mindent összehasonlítani és kiértékelni — mondta Peter Vacok.
A gyilkosság miatt lemondott a szlovák kulturális miniszter. Marek Madaric azt mondta: nem tudja feldolgozni, hogy ilyesmi történt minisztersége alatt.
A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet szerint Ján Kuciak Szlovákiában az első, az Európai Unióban pedig az ötödik újságíró, akit az elmúlt évtizedben a munkája miatt megöltek.