Tüntetések Romániában

Tüntetések Romániában
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az igazságügy átalakítása miatt már az ellenzéki pártokkal együtt tüntetnek a civilek.

HIRDETÉS

Több ezres tömeg vonult a kormánypalota épülete elé Bukarestben, hogy tiltakozzon az igazságügyi reform tervezete ellen. A kormánypártok vezetőinek lemondását, és a teljes politikai elit távozását követelő tömeg szerint a mostani hatalom úgy akarja átszervezni az igazságszolgáltatást, hogy a korrupt politikusoknak kedvezzen.

Az újságíró és blogger Lucian Mindruta azt mondta az euronewsnak, hogy a koalíciós pártoknak a választási kampányban kellett volna világossá tenniük, hogy úgy akarják átalakítani az igazságszolgáltatást, hogy korlátozzák a független ügyészek jogköreit. Persze ha így lett volna, nem igen hiszem, hogy nyertek volna.

A tüntetők szerint a két bíróság elé állított politikus önös érdekből akarja korlátozni az igazságszolgáltatás mozgásterét.

A vasárnap esti megmozduláshoz a jobbközép ellenzéki pártok is csatlakoztak.

A korábbi kormányfő, Dacian Ciolos azt mondta, az ellenzéki összefogás célja az igazságszolgáltatás átszervezésének megakadályozása.

A kormányzó pártok szerint a jelenlegi szabályok ügyészállammá alakították Romániát, a DNA nevű korrupció-ellenes ügyészség, a titkosszolgálatokkal összejátszva politikai alapon üldözi az embereket, az ártatlanságág vélelme már nem érvényesül.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az uniós támogatások felfüggesztésétől tart a román pénzügyminiszter

Orbán Tusványoson: az EU éveken belül elszigetelődik

Román nacionalisták érkeztek Orbán Viktor beszédére Tusnádfürdőre