Ellopták sok millió Uber-utas adatait

Ellopták sok millió Uber-utas adatait
Írta: Euronews

A cég egy év elteltével állt elő azzal, hogy meghekkelték nyilvántartását. Amerikai sofőrjei közül 600 ezren jogosítványuk számát is bánhatják.

Meghekkelték az Uber számítógépes rendszerét, és ellopták több tízmillió ügyfél adatait – jelentette be a személyfuvarozó cég elismerve, hogy egy éve hallgat erről.

Összesen 57 millió ember neve, telefonszáma és email címe került illetéktelenekhez, akikről egyelőre nem tudni, pontosan kik.

A társaság szerint két hekker hajtotta végre az akciót, de az nem világos, hogy a maguk szakállára, vagy másnak dolgoztak.

Az über amerikai sofőrjei közül 600 ezernek a jogosítványa számát is begyűjtötték.

Az amerikai székhelyű nemzetközi szolgáltató cég minden országban, amelyben csak jelen van, felbőszítette a taxisokat alacsony áraival és utasregisztrációs rendszerével. Mindenütt betiltását követelik a tisztességes piaci verseny nevében.