NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elindította a hetes cikkelyt Varsó ellen az EP

Elindította a hetes cikkelyt Varsó ellen az EP
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Parlament szerdán szavazta meg a szankciós eljárás elindítását a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt.

HIRDETÉS

Elindította a hetes cikkelyt az Európai Parlament Lengyelországgal szemben a jogállamisággal kapcsolatos aggodalmak miatt.

A nagy többséggel elfogadott eljárás egyelőre csak a Parlamentre vonatkozik. Először az alapjogi bizottságnak kell majd jelentés készítenie a lengyel helyzetről.

- Nem hagyhatjuk ellenőrizetlenül az alapjogok és az európai értékek megszegését. Ezt ugyanis más országok is ávehetik, és az antidemokratikus gyakorlat elterjedhet – indokolta Claude Moraes, brit baloldali EP-képviselő az EP lépését.

A szankciós eljárás végén a tagállam szavazati joga is felfüggeszthető.

Varsót azonban ez nem fenyegeti, hiszen a magyar kormány már jelezte, megvétózna egy ilyen kezdeményezést.

- Remélejük, hogy sok ország, köztük a barátaink, és olyan országok kormányai, melyek jobban ismerik a helyzetet Lengyelországban, leszavazzák és megállítják ezt az eljárást – mondta Zdzislaw Krasnodebski, a lengyel kormánypárt EP-képviselője.

Az Európai Bizottság szerint a nyáron megindított igazságszolgáltatási reform aláássa a jogállamiságot Lengyelországban.

A jobboldali varósi vezetés visszautasítja a Bizottság megállapításait és nem tárgyal Brüsszellel.

Beata Szydlo kormányfő a szerda szavazás ereményét felháborítónak nevezte.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

EP: újra terítéken a magyarországi demokrácia

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására

Az EP-választáson indítják a Budapesten fogva tartott olasz Antifa aktivistát