EventsEsemények
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Kritikus állapotban az észak-koreai dezertőr

Kritikus állapotban az észak-koreai dezertőr
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A Dél-Koreába átszökő katonába legalább hét golyót lőttek bajtársai.

HIRDETÉS

Kritikus állapotban van az az észak-koreai katona, aki a demilitarizált övezeten keresztül dezertált Dél-Koreába. A közkatona egy terepjáróval próbált átszökni délre, de a jármű rossz állapota miatt gyalog folytatta a szökést. Eközben legalább hét golyót lőttek bele katonatársai.

– Megfigyeljük az állapotát, talán újabb műtétekre lesz szükség szerdán, és talán csütörtökön és pénteken is. Legalább hét helyen van belső vérzése több lőtt sebe – mondta a katonát ellátó orvoscsoport vezető sebésze.

Eddig öt golyót távolítottak el a szökött katona testéből, és még legalább kettő van benne. A katonai jelentések szerint legalább negyven golyót lőttek felé. A demilitarizált övezetben az 1953-as tűzszünet óta nem fordult elő, hogy a másik országba átlőttek volna.

De itt ritka a sikeres emigrálás is, legutóbb 10 éve jutott át élő ember északról délre. Évente körülbelül 1000 embernek sikerült elhagynia az északi diktatúrát, többségük a kevésbé őrzött kínai határon jut át a szabadabb világba.

A két Korea 1953-ban fegyverszünetet ugyan kötött, de hivatalosan azóta is háborúban állnak egymással. Az elmúlt hatvan évben összesen 30 ezren jutottak át élve a kommunista államból a kapitalista oldalra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kim Dzsongun részt vett első számú propagandistájának temetésén

Közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea Szöul szerint

Egyre kiélezettebb Észak- és Dél-Korea viszonya