NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Segély helyett bért

Segély helyett bért
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A minimálbér bevezetésével és megerősítésével csökkentené a szegénységet az Európai Parlament.

HIRDETÉS

A marokkói származású Fatima Moustaine 10 éve érkezett Belgiumba. A 35 éves asszony elvált, három gyermeke van, az utóbbi öt évben havi ezer eurós beilleszkedési támogatást kapott a belga államtól. Most, hogy a gyerekek már nagyobbak, a saját lábára akar állni. Bekerült egy olyan helyi programba, amely ebben segít neki.

- Ezelőtt mindössze annyit tudtam, hogy a belga szociális ellátó rendszertől kapok segélyt. Sok mindenről fogalmam sem volt, nem ismertem például az itteni jogszabályokat. De a projekt révén, amibe bekerültem, sok mindent megtanultam. Segített abban, hogy lehet lakást vagy munkát találni – sorolja Fatima.

A brüsszeli régiós program koordinátora meg van róla győződve, hogy az általuk kidolgozott projekt nemcsak helyi szinten, hanem országos, vagy uniós szinten is sikeresen alkalmazható lenne.

- Az ehhez hasonló projektek gyakorlatias szempontokat állítanak a középpontba. De mint minden más, ez is a finanszírozáson múlik. Azt szeretnénk, ha a program résztvevői megkapnák azt a támogatást, amely alapján képesek lesznek saját maguk javítani a helyzetükön – mondja Quentin Pattyn.

2015-ben 120 millió embert veszélyeztetett az Európai Unióban a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. Az Európai Parlament 2020-ra 20 millió fővel szeretné csökkenteni ezt a számot. A leghatásosabb eszköz ehhez a minimálbér bevezetése és megerősítése lenne.

Szakértők szerint az ötlet jó, de több tagállamnak az ellene a kifogása, hogy a minimálbért nehezen tudná beilleszteni a költségvetésébe, ráadásul az nem is feltétlenül vezetné vissza az embereket a munka világába.

- Van olyan vélemény, hogy a minimálbér emelése inkább elrettentő hatású lesz, mint vonzó. Úgy vélem, hogy a közgazdászok között sincs egyetértés, mekkora legyen az anyagi ösztönzés, de ez határozottan egy olyan pont, amelyről a tagállamok vitázni fognak – véli Mikkel Barslund belga kutató.

A vitához mostantól újabb érvek kapcsolódhatnak. Az Európai Parlament keddi ülésén nagy többséggel elfogadta a minimálbérekről szóló jelentést, amely a szegények aktív életbe való visszailleszkedését célozza.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét